Tázlár község kiváltságos helyzetben van Bács-Kiskun megyében a benapozott órák számát tekintve. Ezért egy nemzetközi befektető úgy döntött, hogy óriásméretű napelemparkot hoz létre a zöld besorolású településen.
Magyarországi telephellyel és budapesti székhellyel rendelkező MET nemzetközi cégcsoport a kivitelezője annak a közel 100 hektáros napelempark építésének, amelynek a munkálatai már el is kezdődtek. A település iparűzési adóját várhatóan jelentős mértékben növelni fogja a beruházás, tudtuk meg Bán Róbert polgármestertől.
A település első embere elmondta, hogy emellett a falu még több előnyre is szert tehet: „Bízunk abban, hogy a betáplálás kihatással lehet akár a középfeszültségű vezetékeken keresztül a falu egyenletesebb energiaellátására is. Így talán megszűnhetnek azok a pillanatnyi áramszünetek is, amelyek eléggé megnehezítették a számítógéppel vagy a finomabb elektronikával dolgozó cégek, hivatalok életét.”
Azonban egy kézzel fogható pozitív „hozadéka” van már a beruházásnak, ugyanis a kivitelező cementes stabilizációval illetve kőzúzalékkal megerősítette a parkhoz vezető utat (ami a Tázlárt és Pirtót összekötő földes út is egyben). „Ez azért volt szükséges, mivel a kamionok, amelyek hozzák a napelem építéséhez szükséges anyagokat, megbízhatóan kell, hogy közlekedjenek” – tette hozzá Bán Róbert.
A polgármester elmondta, hogy a kivitelező már keresi a helyi vállalkozókat és munkaerőket, akik különböző eszközökkel, akár segédmunka révén is be tudnak csatlakozni az építkezési folyamatokba. A MET Kft. szakemberei az önkormányzat segítségét is kérték abban a tekintetben, hogy a vidékről érkező munkavállalóknak szállást és étkezést is biztosítson.
A befektető-kivitelező terve szerint késő ősszel, október-november magasságában el is készülhet a beruházás, tudtuk meg Bán Róberttől, Tázlár község polgármesterétől.