Az érettségi első hete után már általánostól középiskoláig mindenki személyesen tanul majd, és ez az év végéig így is marad. A digitális oktatás ugyanis “jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is” – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok – közölte Galgóczi Ágnes vasárnap. Ugyanakkor kiemelte: ennek ellenére a védelmi intézkedések és a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos. 

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője
-Hirdetés-

Kitért arra is, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak majd.

A digitális oktatás jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is – mondta.

Galgóczi Ágnes azt mondta, a járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban “egy ideig még velünk marad“.
Kapcsolódó cikk
Tanulás a virtuális térben – így élik meg az online oktatást a Wattay diákjai
Tanulás a virtuális térben – így élik meg az online oktatást a Wattay diákjai
Online oktatással folytatják a 2020/2021-es tanév második félévét is a középiskolák, ám egyes gyakorlati képzések továbbra is a tanulók jelenlétével...

Forrás: MTI, Eduline
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS