Online oktatással folytatják a 2020/2021-es tanév második félévét is a középiskolák, ám egyes gyakorlati képzések továbbra is a tanulók jelenlétével zajlanak.

„A jelenlétet igénylő gyakorlati oktatást, valamint a konzultációs-számonkérő foglalkozásokat az egészség megőrzését célzó intézkedések, jogszabályok, kiadott utasítások, irányelvek szigorú betartása mellett (kislétszámmal, megfelelő védőtávolság betartásával, fertőtlenítéssel, gyakori szappanos kézmosással, kézfertőtlenítéssel, hőmérsékletméréssel, a köhögési etikett betartásával, az arc felesleges érintésének kerülésével, a maszk szabályos és folyamatos használatával) szervezzük meg. A kollégiumi ellátást – igény szerint, valamint a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett továbbra is biztosítjuk. Jelen intézkedés a felnőttek oktatására is érvényes” – olvasható a http://kszcwattay.hu/ honlapon.

-Hirdetés-

 

Franczia László igazgató megkeresésünkre elmondta, hogy a szakképzésben az online oktatás egy kiterjesztett formáját használják.

„Az online oktatás során háromféle oktatási formát alkalmazunk:
A közismereti és a szakmai elméleti oktatást teljes egészében online módon szervezzük meg.
A jelenlétet igénylő szakmai gyakorlati oktatást az iskolai képzési helyen vagy vállalati környezetben, kis létszámú csoportokban, egy-egy napra tömbösítve bonyolítjuk le.
Külön beosztás szerint tartjuk a konzultációs, felzárkóztató-, illetve az értékelést, számonkérést biztosító iskolai foglalkozásokat. Ezek a foglalkozások segítik a tanulók objektív értékelését, az érdemjegyek és osztályzatok reális meghatározását.”

A Wattay iskola több diákját is megkérdeztük arról, hogyan élik meg az online-oktatást, mely előnyeit, s mely hátrányait tapasztalják.

Kovács Réka (9.B): Ősszel mindössze néhány hónapunk volt arra, hogy megismerjük egymást. Úgy gondolom, hogy ez rövid idő volt arra, hogy kialakuljon egy igazi osztályközösség, azonban a tanárokkal sikerült jól összeszoknunk. Összességében nem látom rossznak az online oktatást. Mindezt úgy kell elképzelni, hogy megkapunk egy online anyagot, amit a tanárok segítségével, de önállóan kell elsajátítanunk. Persze jelenléti oktatásban könnyebb lenne, de a felzárkóztató órákkal egyszerűbb a felkészülés is. Az online oktatás a tanárok munkáját szerintem jobban megnehezíti, mint a miénket. Az, hogy egy-egy tantárgyat mennyire sikerül elsajátítanunk, a lelkiismeretünkre és a szorgalmunkra van bízva. Időnként persze számunkra is nehézséget tud okozni a tananyag elsajátítása, de ha van bennünk egy kis tenni akarás, akkor meg tudjuk csinálni. Ha úgy állunk a tantárgyakhoz, hogy ez akár még  „hasznunkra” is lehet. Azonban vannak olyan tantárgyak, melyeket elképzelésem szerint jelenléti óra nélkül nem lehetne megoldani. Ilyen például a tízujjas vakírás elsajátítása, melyet kéthetente, heti két órában gyakorlunk szakmai órák keretén belül is. Időnként akadnak kisebb problémák, nehézségek, de az iskola és a tanárok is nagyon segítőkészek, megértőek. Összességében pozitívnak látom az online oktatást, azonban néha hiányzik a benti, intézményi légkör.

Harnóczi Balázs (10.A): Véleményem szerint több előnye is van az online oktatásnak. Szerintem sokkal könnyebben lehet jó jegyet szerezni így, mintha az iskolában írnánk meg a különféle dolgozatainkat. Véleményem szerint itthon a saját szobánkban sokkal komfortosabb/kényelmesebb tanulni, mint az iskolapadokban. Úgy gondolom, hogy a bejárós diákoknak sokkal egyszerűbb a tanulás folyamata, ha otthonról tudják elvégezni a feladataikat. Az órák végeztével hamarabb tudják a diákok azt tenni, amihez éppen kedvük van. Az online-oktatás hátrányait abban látom, hogy így kevesebb a diákoktól a tanulmányi elvárás, mintha hagyományos oktatás lenne. Egyes szakmai-, illetve érettségi tantárgyaknál online óra alatt lényegesen több tananyagot veszünk, mintha az iskolában lennénk. Én személy szerint azt is rosszul élem meg, hogy kevesebb időt tölthetek az iskolában szerzett barátaimmal, ismerőseimmel.

Juhász Krisztián (11.A): Valamennyivel könnyebb itthon, sőt azt mondhatom, hogy a tanulmányi átlagom is javult, hiszen többnyire órai munkára kapunk jegyet, amiben jó vagyok. Véleményem szerint vannak olyan tantárgyak, melyeknek az oktatása továbbra is maradhatna online, azonban a matematikához, statisztikához szükség van magyarázatra. Aki jó eredményt szeretne elérni, annak érdemes időt és energiát befektetni a tanulásba, online oktatás ide vagy oda. Előrehozott érettségiben nem gondolkodtam ebben az évben, mivel jelenleg középfokú nyelvvizsgára készülök. A kettő együtt már megterhelő lett volna. Az osztályunk szerencsére nem bomlott szét, s természetesen a mai napig, amiben csak tudjuk, segítjük egymást.

Kolozsvári Fanni (11.A): Minden héten egyszer szerdán és pénteken az iskolában gyakorlati képzésen veszünk részt. Kéthetente egyszer felzárkóztató óráink vannak, ahol többnyire olyan tantárgyakkal foglalkozunk, melyek online oktatásban nehezen érthetőek, ilyen például: a pénzügy, vagy a gazdasági matematika. Otthon Google Meeten keresztül zajlik az oktatás, mely igazán gördülékenyen megy, sőt sokkal kényelmesebb is így. Nem fáradok el annyira. Talán egyedül a számolós tantárgyaknál hátrány. Úgy érzem, hogy ezeknél a tantárgyaknál szükségem van arra, hogy halljam a tanárt. Amikor megkezdődött az online oktatás, új órarendet kaptunk. A tanórák kontakt része csak 35 perces, amit 10 perc önálló munka egészít ki, míg a szünetek 10 percesek. A Google Classroomba bejelentkezve egy linken keresztül tudunk csatlakozni az órákhoz. Ez a felület nagy segítség számunkra, hiszen minden tanárunk ide tölti fel a tanuláshoz szükséges tananyagokat, vázlatokat. Nekem tetszik az új rendszer is, egyedül annyiban húzta át a számításaimat, hogy végül nem jelentkeztem előrehozott érettségire, pedig szerettem volna. Kortárskapcsolatainkban nem sok változás történt, sőt azt mondhatom, hogy sokkal összetartóbbak lettünk. Tudjuk, hogy ez egy nehéz időszak, ezért ott segítünk egymásnak, ahol csak tudunk.

Bokor Nikolett (12.A): Azért tetszik az online oktatás, mert új programokkal, alkalmazásokkal ismerkedtem meg, ezáltal bővítettem a tudásomat. Nem kell korán kelnem, nyugodtan, kényelmesen tudok itthonról tanulni. Legnagyobb hátránya, hogy akár 5-6 órát is a számítógép képernyője előtt kell lennem. Nem vagyok közösségben, és hiányoznak már az osztálytársaim, a „Kiscsalád”. Heti egy  napot járunk be az iskolába gyakorlati/szakmai tanórákra, ami hatalmas segítség, viszont személy szerint jobban örülnék a régi rendszernek, az érettségire való felkészülés miatt. Az elméleti oktatás videós formában kerül megtartásra. Bármilyen kérdés merül fel bennünk a tanárok nagyon segítőkészek, és próbálják kihozni belőlünk a maximumot, hogy nekünk a legjobb legyen. Nagyon elszánt vagyok, mivel konkrét céljaim vannak a jövőmet illetően. Emelt szintű közgazdasági érettségire készülök, és mellette a tavaszi nyelvvizsgára. A Szegedi Tudományegyetem Jogi karára nyújtom be a felvételi jelentkezésem.

Csizovszki Melani (5/13.A): Az én véleményem erről a kialakult helyzetről az oktatásban az, hogy van negatív, illetve pozitív oldala is. Az osztálytársaimmal is beszéltünk már erről, ki hogyan tud ehhez az új rendszerhez alkalmazkodni. Volt, aki azt mondta neki így nehezebb, mert nincsen meg az a kontakt a tanárok és diákok között, mint ami eddig volt, de volt olyan is, aki azt mondta neki így könnyebb. Mi a Google Classroomot használjuk egységesen, minden tanárral külön „szoba” van létrehozva, hogy átláthatóbb legyen minden. Ezen keresztül kell bejelentkeznünk a hívásokra, amik a rendes órarendi idő szerint lettek bevezetve, hogy egyértelmű legyen mikor, hova kell bejelentkeznünk. Sokkal kényelmesebb, hogy nem kell bejárnunk mindennap, főleg annak, aki messzebb lakik és sokkal korábban fel kellett azért kelnie, hogy beérjen busszal vagy vonattal. Továbbá szünetekben, vagy ha éppen fel van adva egy beadandó, és hamarabb végzem vele, máris több időm lesz az itthoni dolgaimat intézni, míg ezt rendes bejárás mellett, csak iskola után tehetem meg. Viszont így, hogy itthonról tanulunk, sokkal több mindentől válhatunk dekoncentráltá, mert több külső hatás ér minket, mint amikor bent ülünk egy teremben. Tehát nagyon sok önszorgalom kell ahhoz is, hogy leüljünk megtanulni egy adott anyagot, amiből tegyük fel másnap dolgozat lesz. Plusz figyelmet és energiát igényel a jelenlegi oktatás, mert a személyes részvétel hiánya észrevehető, és a bonyolultabb témákat nem feltétlen értjük meg egyből. Van olyan tanár, aki interneten keresztül, teszt formájában kéri számon az anyagot, míg mások azt kérik, hogy írjuk le a füzetbe, majd kép formájában töltsük azt vissza a Classroomba, de a leggyakoribb talán az, amikor bemegyünk gyakorlati napra, aznap írjuk meg a dolgozatokat is. Nekünk közgazdaság szakon például az egyik héten kétszer, másik héten pedig egyszer kell bemennünk az iskolába. Amikor bevezették a digitális oktatást, akkor még erre sem volt lehetőség, így én személy szerint nagyon örültem, hogyha ritkán is, de láthatom személyesen az osztálytársaimat, a tanárokat, így nem idegenedünk el annyira egymástól. Minden tanárunk próbálja ezt a lehető legkönnyebbé tenni nekünk, részletesen elmagyaráznak mindent a hívások közben, vázlatokat készítenek, amit később feltöltenek nekünk. Bármikor kérdezhetünk tőlük, írhatunk nekik óra közben, vagy azután és szívesen segítenek. Összességében tehát, nem a legkönnyebb így a tanulás, de biztos vagyok benne, hogy a tanárainknak sem egyszerűbb, ezért ugyanúgy ahogy ők is, mi is igyekszünk, hogy minél gördülékenyebben menjen ez az egész. Úgy gondolom mára már sikerült egy olyan rendszert kialakítanunk együtt, ami nekünk is és nekik is egyaránt megfelelő.

MEGOSZTÁS