A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a 2020/2021-es tanévben is megrendezte kétfordulós megyei matematikaversenyt, melyen Polereczki Petra 9.B osztályos tanuló első helyezést ért el a technikumba járók között.

A 16 éves Polereczki Petra Kiskőrös él, gazdálkodás és menedzsment szakra jár a Wattay iskolába. A versenyt követően beszélgettünk vele.

-Hirdetés-

 

Mesélj egy kicsit a matematikához fűződő kapcsolatodról!

Mindig is a matematika volt a kedvenc tantárgyam, mindig jó voltam benne, akárcsak a családom többi tagja. Már korábban is vettem részt matematikaversenyeken általános iskolában, ahol remekül megkaptam az alapokat az akkori tanáromtól Fodorné Faragó Krisztinától.

Az eddigi matematikaversenyeken általában a tanáraid javaslatára vettél részt? Mesélnél egy kicsit a megyei versenyről is?

Igen, azonban a Megyei Matematikaversenyen most indultam először. Felkészítő tanáromtól, Antalfiné Kutyifa Zsuzsannától már a tanév elejétől kaptunk gyakorló feladatokat, mert eredetileg a verseny korábban kezdődött volna, de a vírushelyzet miatt elhalasztották, így végül januárban kellett bemennünk az iskolába, ahol egy teremben az évfolyamtársainkkal és a felügyelőtanár jelenlétében kitöltöttük az első forduló feladatlapját, erre két óránk volt. Pár hét múlva megtudtuk, hogy bekerültem a második fordulóba, ami februárban volt ugyanúgy az iskolában.

A KEVI-ben nagyszerű alapokat kapott

A reál tantárgyakból készség szinten vagy jó, vagy a szorgalmadnak köszönheted a szép eredményeket?

Könnyen tanulok, gyorsan megjegyzem a dolgokat. A hosszú távú memóriám viszont már gyengébb. Azonban ha felelevenítem a tanultakat, akkor azokra is könnyen visszaemlékszem.

Miért a gazdálkodás és menedzsment szakot választottad?

Édesanyám javasolta volt, hogy lehetnék könyvelő, ezért választottam a gazdálkodás és menedzsment szakot. Ez volt az első évem a Wattay iskolában. Szeretnék átlagos maradni, ugyanakkor fejlődni is, minél többet tanulni. Vannak olyan napok, amikor egész nap tanulok, mert mondjuk angol különórára megyek, aztán most van, hogy a koronavírus miatt tömbösítik az óráink. Szóval van olyan nap, amikor öt közgazdaságtan óránk is van. Ezekre az alkalmakra nem kell olyan sokat készülni.

Hogyan éled meg az online oktatást?

Tavaly még nem voltak online óráink. A tanáraink csak a tananyagot küldték el nekünk. Így elég nehéz volt, mert nem igazán értettem meg, de most, hogy meg van tartva, így sokkal jobban tudok figyelni, viszont még mindig nem annyira, mint az iskolában. Kicsit érzem, hogy kevésbé tudok koncentrálni és készülni az órákra, de azért igyekszem mindent beleadni.

Megerősített ez a verseny abban, hogy nekem „dolgom van a matematikával” – mesélte Petra 

Amikor van egy kis szabadidőd, akkor azt mivel szereted eltölteni?

A hobbim a történetírás és a rajzolgatás. Amit szintén nagyon komolyan veszek, de ez inkább csak szórakozás.

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány által szervezett verseny megyei fordulójában lettél első helyezett. Azt mondják, hogy ez egy színvonalas, nehéz verseny. Te is annak élted meg?

A feladatok sokkal nehezebbek voltak, mint amit korábban megszoktam. A felkészülés kezdetén nagyon sok olyan típusfeladattal találkoztam, amihez hozzá sem tudtam kezdeni. A versenyen többféle feladat is volt köztük például: egyenletek, geometria, mértani, illetve és  százalékszámítás. Az első fordulóban öt feladatot kellett megoldanunk, míg a második fordulóban névre szóló füzeteket kaptunk.  A feladatok megoldására az első fordulóban két órát kaptunk, amit nekem sikerült egy óra alatt teljesítenem. Azonban a második fordulónál ez az idő (két óra) majdnem kevés is volt.

Milyen érzéssel tölt el, hogy megyei első helyezett lettél?

Nagyon meglepett mikor kiderült, hogy megyei első helyezett lettem, először el sem hittem, de jó érzéssel tölt el. Megerősített ez a verseny abban, hogy nekem „dolgom van a matematikával”.

Hogyan fogadta a környezeted a versenyen elért sikeredet?

Nagyon sok gratulációt kaptam, nem csak a családomtól és a barátaimtól, hanem a távolabbi környezetemtől is. Nagyon jól esett.

Gratulálunk a nagyszerű eredményhez és további sikereket kívánunk!

 

MEGOSZTÁS