Május elseje jeles nap a néphagyományban, a májusfa a természet újjászületésének szimbóluma. Az ország nagy részén május elsejére virradó éjszaka állították, mely az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.

A tázlári lakosok életében évek óta hagyomány, hogy közös májusfát állítanak. A koronavírus miatti korlátozások okán Bánné Égető Zsuzsanna főszervező pontos forgatókönyvet írt a programról idén is, akárcsak tavaly. Április 30-án a falu központjában több kisebb fát díszítettek fel közösen családok, szerelmespárok. 

-Hirdetés-

„A jelenleg érvényben lévő rendelkezések betartásával tartottuk meg a parkban a májusfa díszítést. Ez az élő hagyomány nemcsak a szerelmesek számára nagy élmény. A mi falunkban a családok is szívesen bekapcsolódnak a fák feldíszítésébe. Sajnos még most sem lehetett ezt az együttlétet összekötni evéssel, ivással, mulatozással, de azért népzenére köthették a szalagokat a fákra a résztvevők. Annak is örültünk, hogy felvehettük az ünneplő ruhánkat, hiszen annyira hiányzik már a sok-sok vidám közösségi program, a nagy beszélgetések. Ennek reményében lengesse a szél a színes szalagokat egészséget hozva a tázlári embereknek” – nyilatkozta Mártáné Czékus Györgyi, művelődésszervező.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS