Az idei szezonban két verseny megszervezésével készül a Négykerék Hajcsár Off-Road Klub Kecelen.

Az első az elmúlt hétvégén 2021. április 30. és május 1-én került megrendezésre. Mivel a klub tagjai közül is sokan szerepeltek a versengésben, a pályakialakításokban, így a szervezésben és a lebonyolításban nem vettek részt. A bajnokságban van egy limit, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy elfogadható legyen az évad, ezért ha két versenyből kimaradnának a szervezés miatt, már nem lenne értékelhető a versenyük.

De nem csak az emberhiánnyal, hanem a vírushelyzet miatt nem kevés kockázattal is számolniuk kellett, ezért gondos előtervezéssel készültek. A versenyről a Négykerék Hajcsár Off-Road Klub főhajcsára Widner Attila mesélt:

A futam táborhelyéül a Kecel Ring szolgált, amelynek a környezetében és Kecel környékén lettek kialakítva a speciál szakaszok. A futam megrendezéséhez – annak időpontja előtt – minimum 30 nappal kell az engedélyeket megszerezni. Már itt felmerült az a kockázat, hogy nem fogják feloldani a szabályzásokat és nem lehet megtartani. Hála Istennek szerencsénk volt, mert úgy módosult a szabályzás, hogy lehetett versenyt tartani.
Az engedélyek beszerzésével probléma nem volt, inkább csak az új követelményeknek való megfelelésre kellett megoldást találni. Szinte minden hatóságnak az volt a legfőbb kérdése, hogy hogyan fogom távol tartani a nézőket, ezért felfogadtunk egy 6 fős biztonsági szolgálatot, akiknek az volt a feladata, hogy távol tartsa az érdeklődőket. Minden versenyző és rendező karszalagot kapott, valamint igazolást, hogy sport rendezvényen vesz részt.

A Négykerék Hajcsár Off-Road Klub főhajcsára, Widner Attila
-Hirdetés-

Az érintkezéseket a minimumra kellett csökkenteni, ezért több biztonsági intézkedést is tettünk. Plexivel választottuk el a nevezési ablakot, maszkban, kesztyűben intéztük a regisztrálást. Kézfertőtlenítőket helyeztünk ki és egy újdonsággal is szolgáltunk: a rajtsorrend sorsolást ezúttal számítógép intézte elkerülve a testi érintkezést, és mivel ez egy hosszadalmas procedúra – közel 90 nevezés érkezett – időt is spóroltunk vele.

Pete Marci bravúros megoldását megtapsolták a sporttársak

Összességében úgy gondolom, hogy mindent megtettünk a biztonságos és jó versenyhétvégéért. Mindenki jól érezhette magát. Mivel jómagam folyamatosan mozgásban voltam, nemigen tudtam bele pillantani az eseményekbe. A szombati nap végén az utolsó extrém speciálban láttam Pete Marcit, aki egyedülálló módon teljesítette a szakasz farönkös részét, csak neki sikerült külső segítség igénybevétele nélkül teljesítenie.

Ezúton is nagyon szépen köszönjük a segítséget mindenkinek. A csapatunkból versenyzés miatt hiányzó emberek helyére jelentkező külsősöknek külön köszönet a bírói tevékenységükért!

A keceli versenyen már hagyomány, hogy a helyszínen frissen készül a desszert
A folytatásban Soltvadkert következik május 28-29-én, ahol a Soltvadkert Motorsport Racing Club csapata várja az érdeklődőket. Részleteket megtekinthetik a honlapjukon és a Bács-Trophy weboldalán!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS