2020 nyarán az Agrárminisztérium kezdeményezésében országos Településfásítási Program indult, melyen a 10.000 lakos alatti települések nyújthattak be pályázatot. Bócsa Község Önkormányzata részt vett a pályázaton és 10 darab közönséges nyír, 8 darab amerikai hárs és 12 darab platánfát kapott a kormánytól. Az ünnepélyes faültetésre május 6-án került sor, a Mózes-kosár Evangélikus Családi Bölcsőde udvarán.

Az ünnepség szónoka Szőke-Tóth Mihály polgármester, Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, valamint Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselője volt.

A bócsaiak hisznek a település jövőjében
-Hirdetés-

Szőke-Tóth Mihály polgármester beszédében elmondta, hogy önmagában 30 fa elültetése szép esemény és előrehaladás, emellett olyan üzenet hordoz magában mely szerint a bócsaiak igényesek és környezettudatosak, továbbá hisznek a település jövőjében. A polgármester rámutatott, hogy a település számára a faültetés mindig központi kérdés volt. Kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően olyan egyedi szennyvízkezelő technológiák kerültek támogatásra, amelyek lehetővé teszik egy-egy háztartás számára a biológiai technológiát felhasználva szennyvíztisztítást végezni.

Szőke-Tóth Mihály, Bócsa polgármestere

A település környezettudatos értékrendjét jól mutatja, hogy az önkormányzat rengeteg napelemes rendszert telepített az önkormányzati épületekre. Aláhúzta, hogy a vidékfejlesztési programnak köszönhetően a tanyákon napelemes rendszerek épülhettek meg.

Szőke-Tóth Mihály vázolta a Bócsára vonatkozó környezettudatos elképzeléseit is. „Ilyen elképzelés a megújuló energia-kihasználás, a faültetés és a zöldterületek fejlesztése. Ez pedig már egy igazán jövőbemutató  elgondolás, melynek mentén helyben tudnak energiát termelni, megújuló energiaforrásokat kihasználó kapacitással, energiatárolással helyben meg is tudjuk tartani.” – tájékoztatott a polgármester.

Aki fát ültet, jövőt épít!

Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselője beszédében elmondta, hogy mindig igazán felemelő érzés számára, amikor olyan eseményen vehet részt, amikor valamit úgy alkotnak, hogy az a jövő számára teremt értéket. „Aki fát ültet ma, az jövőt épít, a jövőre gondol”. Mivel az elültetett fák hosszú évek alatt fognak megnőni, és a gyermekeinknek és unokáinknak fognak árnyékot adni. A képviselő megköszönte a magyar kormánynak a település fásítási programot: „úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos minden településnek, és arra buzdítok mindenkit, hogy induljanak el rajta, hiszen idén is meg lesz hirdetve a program.”

Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselője

A képviselő kitért arra, hogy ma Magyarországon jelen pillanatban – e programnak is köszönhetően – már több, mint 2 millió hektár erdő van. egy felnőtt fa körülbelül egy tonnányi széndioxid tud megkötni. És mondjuk tíz fa képes arra, hogy több, mint három személyautónak a szén-dioxidját megkösse. Tehát látható, hogy mennyire fontos a fák jelenléte.

A kormány tervei szerint folytatódhat a fásítási program

Dr. Feldman Zsolt , az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy sikeres a magyar kormány településfásítási programja, hiszen olyan közösségkovácsoló programot sikerült elindítani, amelyben közel 500 település vesz részt. A településfásítás értékteremtő program is egyben, hiszen nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a faültetés jövőnek szóló üzenet. Az elültetett 30 fa ilyen értelemben hozzá fog járulni ahhoz, hogy Bócsán is egy színvonalasabb, még igényesebb településkörnyezetben tudják a lakosok a mindennapjaikat tölteni.

Dr. Feldman Zsolt, államtitkár

Az államtitkár kitért arra, hogy a település az elmúlt években komoly fejlődésen ment keresztül: akár a szennyvízkezelésben, akár az egyházi épületek megújításában, akár a vállalkozások fejlődésében jó példa, hogy a közös szándék, akarat és tettrekészség esetén minden település nyertese lehet a XXI. századnak. „Mi a magyar kormány oldaláról pedig azt a segítséget kívánjuk megadni, hogy ezt a szándékot megsegítsük és nyertessé tegyük a vidéki Magyarországot és a vidéki településeket” – tette hozzá Dr. Feldman Zsolt. 

László Lajos bócsai evangélikus lelkész áldásával vette kezdetét a faültetés

A tervek szerint júniusban megduplázott keretösszeggel, újabb egymilliárd forinttal fog folytatódni, így a 12 ezer már leültetett fa mellett újabb 24 ezer fát fognak a településekre juttatni.

E jeles alkalomból az egyik bócsai fát Szőke-Tóth Mihály Bócsa polgármestere, Lenkei Róbert a megyei közgyűlés képviselője,  László Lajos bócsai evangélikus lelkész, Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára valamint Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója ültette el.

Képek: Varga Zoltán/Kiss Tamás

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS