Idén május 3-án kezdődött az érettségi vizsgaszezon első hete, mely pénteken  a németérettségivel zárult. S bár a legtöbb végzősnek még maradt egy-egy vizsgája, néhány diák számára ezzel véget is ért az idei érettségi időszak, amely néhány kivétellel csak írásbeli vizsgarészekből állt ebben a tanévben.

 

-Hirdetés-

 

Szentgyörgyiné Szlovák Máriát, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum intézményvezetőjét kérdeztük az eddig megszervezett vizsgákról, tapasztalataikról.

Arató Lóránd iskolalelkész az iskolarádión keresztül egy rövid áhítattal indította el az idei érettségi vizsgaszezont, majd reggel 9 órakor rendre megkapták a magyarérettségi feladatlapokat a diákok (Fotó: KEVI)

Idén hányan érettségiznek a KEVI-ben?

86 diákunknak zajlik a rendes érettségi vizsgája, de mellettük több mint ötven tanítványunk 79 előrehozott vizsgája is megszervezésre kerül e mostani időszakban. Van olyan 11. évfolyamos diákunk, aki három tárgyból -informatikából, földrajzból és idegen nyelvből – is élt ezzel a lehetőséggel (előrehozott érettségi vizsgát a tizedikesek idegen nyelvből, míg a 11. évfolyamosok az idegen nyelven kívül informatikából, földrajzból, kémiából, esetleg énekből tehetnek iskolánkban). Az alsóbb évfolyamosok közül is vannak többen, akik emelt szintű vizsgára jelentkeztek be, hiszen ebben a tanévben az őszi érettségi vizsgákat is megszerveztük intézményünkben, és akkor a középszintű érettségi vizsga követelményeit már közülük is sokan kiváló eredménnyel teljesítették. Ezen felbátorodva most többen megpróbálkoznak a szintemelő érettségi vizsgával is – ami továbbtanuláskor majd sokuknak alapfeltétel, sőt akár pluszpont-lehetőség is lesz. Egyébként 81 emelt szintű érettségi vizsgajelentkezés volt az iskolánkban. Miután 86-an vannak, akik a 12. évfolyam befejezése után kezdték meg most az érettségit, de köztük vannak szakgimnazisták is, elmondhatjuk, hogy  statisztikailag minden gimnazista végzősünkre jut minimum egy emelt szintű vizsga.

A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 3. és 4. osztályos tanulói minden vizsgázónak küldtek egy-egy rajzos üzenetet. Voltak olyan érettségizők is, akik egykori tanító nénijüktől személyre szóló bátorítást kaptak (Fotó: KEVI)

Már túl vagyunk a magyar, a matematika, a történelem és az angol, illetve a németérettségiken. Mik a tapasztalatok, milyen visszajelzések érkeztek a kollégáktól és a diákoktól?

A magyarérettségi feladatsorának nagyon örült szerintem minden diák. Szakosként én is úgy gondolom, hogy az nagyon „kompatibilis” volt a digitális tanrenddel, hiszen ne felejtsük el, hogy a vizsgázók 14 hónap alatt mindössze 2 hónapot töltöttek tanteremben, egyébként pedig online keretek között kellett felkészülniük az érettségire. Persze a médiában olvasható volt olyan kritika is ezen vizsgával kapcsolatban, hogy túl könnyű volt, de én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ez egy korrekt feladatsor volt. Lehet, hogy a szövegértelmezés egy picit könnyebb volt a korábbi években megszokottaktól, illetve nagyon örültünk a szövegalkotási feladatoknak is, hiszen olyan klasszikusok művei közül választhattak a vizsgázók, mint Mikszáth, illetve Tóth Árpád és Arany János. Természetes, hogy a diákok is megkönnyebbülve fogtak hozzá ezen feladatokhoz. A matematika érettségi kapcsán már nem voltak ennyire pozitívak a visszajelzések. Itt is figyeltem a médiavisszhangot is, s olvastam olyan véleményt, mely szerint ez most az utóbbi négy év talán legnehezebb feladatsora volt. De megkérdeztem szakos kollégáimat is, akik viszont csak egy feladatra mondták, hogy azt nem a kötelező, hanem a választhatók közé tették volna inkább. Szerintük maga a feladat nem is volt olyan nehéz, sokkal inkább annak megfogalmazása volt egy kicsit ijesztő a diákok számára. Amikor másnap végigkérdeztem diákjainkat, igazából ők is csak ezt ez egy feladatot emelték ki, de többségük szerint alapvetően megoldható voltak a matematika is. Bízunk benne, hogy mindenki felkészültségének és képességeinek megfelelően ebből a tárgyból is hozni fogja a maga számára célul kitűzött eredményt. Egy biztos, ebben nagy szerepe volt/van annak, hogy intézményünkben gyakorlatilag a digitális tanrendre való átállás első hetétől kezdve elindult az iskolai szinten koordinált és egységesített online oktatás, amihez aztán 2020 áprilisának közepétől egy kimondottan professzionális rendszert használhattunk. „Élő” óráink voltak, tanáraink folyamatosan kontaktórákat tartottak. Több kollégám szinte végig az iskolából tartotta meg ezen óráit is, hiszen itt a digitális táblát is használni tudta, s így azon dolgozva gyakorlatilag lépésről lépésre magyarázni, segíteni tudtak az őket otthonról követő diákoknak. Én mind nekik, mind többi kollégáimnak is borzasztó hálás vagyok ezért a lelkiismeretes hozzáállásukért, munkájukért! Persze ez nem volt olyan, mint amikor mindannyian itt vagyunk az iskolában, de az a vád biztos nem érhet bennünket, hogy csak oldalszámokat küldve, magukra hagyva kértük a diákokat, hogy haladjanak az anyaggal. A történelem érettségi feladatait végignézve azt gondolom, hogy egy elgondolkodtató feladatsor volt. Az biztos, hogy az 5-ösért meg kellett dolgozniuk a diákoknak, ugyanakkor nagyon sok forrás és egyéb segítség volt az egyes feladatokhoz. Úgy gondolom, hogy aki rendszeresen készült ebből a tantárgyból, az azért  meg tudta oldali ezt a feladatsort is – ami egyébként az athéni demokráciától napjaink politikai intézményrendszeréig gyakorlatilag minden nagy korszakot érintett. S miután ennél a tárgynál is volt választási lehetőség is, remélem, minden diák megtalálta azokat a feladatokat, melyeknek köszönhetően nyugodtan adta be vizsgadolgozatát. Itt most talán az nehezebb egy kicsit, hogy ebből a tárgyból sem lesz idén szóbeli vizsga, amivel máskor még egy-két százalékot tudnak javítani az írásbelin elért eredményeiken, így a tét most ennél a tárgynál is nagyobb volt a megszokottnál.

Mik a tapasztalataik arról, hogy az érettségiztetésben kialakult új rendszer mennyire nehezíti vagy éppen könnyíti meg a diákok továbbtanulását, felsőoktatási intézményekbe való bejutását?

Úgy gondolom, hogy mivel mindenki ugyanabban cipőben jár, ezért az esélyegyenlőség megmaradt. Mi például tavaly nem éreztük, hogy rosszabbak lettek volna a felvételi arányaink, mint korábban. Diákjaink 2020-ban is nagyon magas pontszámokkal kerültek be az általuk kiválasztott egyetemekre, főiskolákra – s amit külön is kiemelnék: többnyire az államilag finanszírozott, s általában elsőként megjelölt helyre. Úgy gondolom, ebben benne van az is, hogy miután főszabályként idén sem lesznek szóbeli vizsgák, az írásbeli vizsgadolgozatokat javító szaktanárok most is nagyon odafigyelve, az  esetleges plusz pontokat keresve fogják végezni munkájukat. Hangsúlyozom: természetesen mindezt nem elvtelenül, de maximális jóindulattal.

Képek: KEVI, vira.hu 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS