A járványhelyzet miatt több hónapig nem tartottak Bozsik tornákat az utánpótlás labdarúgók számára. Mivel mostanra a járványügyi rendeletek engedélyezték az ilyen események megrendezését, a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásai és előírásai betartásával rendezte meg a tornát a Kiskőrösi LC május 9-én.

A Bozsik tornáról, a Kiskőrösi LC részéről Füleki Antal elmondta, hogy az eseményt Hartán rendezték volna meg, de az ottani labdarúgó klub ezt lemondta. Ezután a szervezést a kiskőrösiek elvállalták, és így kerültek ide a gyermekek. A téli hónapokat szabadtéri edzésekkel vészelték át, és az edzőknek, valamint a lelkes gyermekeknek köszönhetően, nem felkészületlenül vágtak neki a különböző bajnokságoknak, tornáknak.

A soltvadkerti fiatalok.
-Hirdetés-

A Bozsik tornán 6 klubnak kellett volna megjelennie, de a keceliek és az akasztóiak nem vállalták a részvételt. Így, a Kiskőrös csapatai mellett a soltvadkertiek, a kalocsaiak és hartaiak különböző korosztályos gárdái léptek pályára.

A mostani tornán a kiskőrösiek U7-es csapata Pásztor Gyula, az U9-es együttese pedig Sinkó Dorián vezetésével szerepelt. Meg kell említeni, hogy ezen a tornán használták első alkalommal, hivatalos sporteseményen a lelátó mögötti új játékteret, ahol kiváló élőfüves pályákon játszhattak a fiatalok.
A gyermekek az egymás elleni mérkőzések alkalmával nagy csatákat vívtak, és mintegy másfél órán át mozogtak folyamatosan. A torna végén minden játékos csokoládét, és szendvicset kapott. A legjobbak pedig oklevél elismerést vehettek át.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (107 db kép)
MEGOSZTÁS