A járványügyi intézkedések enyhítése lehetővé tette a közművelődési intézmények újranyitását is. Múlt héttől ismét fogadhat olvasókat a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Központ falai közé is lassan visszatér az élet.

Az intézmények védettségi igazolvánnyal látogathatóak. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár munkatársai azonban azokat sem szeretnék kizárni, akik nem kapták még meg a kártyájukat. 

-Hirdetés-

Tudjuk azt, hogy nem mindenki rendelkezik még védettségi igazolvánnyal. Szerencsére az elmúlt majdnem fél évben kialakítottunk erre egy jófajta szolgáltatási protokollt és módszert, amit úgy neveztünk el, hogy “Könyvtár a kapuban”. Azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, megtartottuk ezt a szolgáltatást – mesélte Turán Istvánné, intézményvezető. 

A rendezvények tekintetében még az óvatos nyitás híve a könyvtár, és inkább a nyár végén, szeptember elején szeretnének rendezvényeket tartani. Ám a régi könyvtárbajárók már nagyon várják. Többen az újranyitás napján is elmentek az intézménybe. 

A felnőtt részlegbe nagyon sok idős, nyugdíjas olvasónk van, akik szeretnek beülni újságot olvasni. Még mindig vannak olyanok is, akik szeretnek nálunk internetezni – tette hozzá Margó. 

A könyvtár a régi megszokott nyitvatartás szerint várja olvasóit.

A könyvtár nyitvatartása

A szabályoknak megfelelően a Petőfi Sándor Művelődési Központ is újra kinyithatta kapuit az öntevékeny csoportok előtt, akik közül sokan még nem térnek vissza az épület falai közé. Azonban olyan csoportok is vannak, akik már éltek a nyitás lehetőségével. 

Mindenkivel felvettük a kapcsolatot, azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy ki mikor szeretné folytatni a klubfoglalkozásait. Vannak olyan mozgással foglalkozó csoportok, akik kihasználják a jó időt és inkább a parkokban találkoznak. Tiszteletben tartjuk ezt a döntést is, hogy ott nekik egyszerűbb folytatni a munkát. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy nagyon megörültek a nyugdíjas klubok tagjai, valamint azon öntevékeny csoportok, akik kisebb létszámmal dolgoznak. Ők eleget tettnek annak a kitételnek, hogy rendelkezniük kell a védettségi igazolvánnyal, így már május 3-án hétfőn folytatták is a munkát – mesélte Szabadi Maglódi Kitti, a művelődési központ vezetője. 

A művelődési ház zenés, táncos rendezvényeket nem, csak kulturális rendezvényeket szervezhet. 

Szeretnénk egy hagyományos foglalkozáson alapuló kis klubot létrehozni, ami a gyöngyfűzés lenne. Most ehhez keresünk vezetőt, aki szeretné azokat az ismereteket átadni gyermeknek, felnőttnek egyaránt, amivel ő rendelkezik. Bízunk abban, hogy erre érdeklődés is lesz. A megosztásokból azt látjuk, hogy ez megtetszett a lakosoknak – tette hozzá.

A korábbi számítógépes oktatás mintájára most egy hasonló képzést szeretnének indítani, mely az online térben a közösségi oldalakon való eligazodást szeretné segíteni azoknak, akik ebben nem rendelkeznek nagy rutinnal. Ez esetben nemcsak a nyugdíjasok jelentkezését várják. 

Korábban rendeztünk már egy “Kattints rá Nagyi” tanfolyamot, ami nagy sikernek örvendett. Ennél a tanfolyamnál most nem szeretnénk semmiféle életkori megkötést meghatározni. Mindenki jelentkezését várjuk. Annyi feltételünk van csupán, hogy mindenki hozzon magával saját eszközt, amin tud gyakorolni. Mi elsősorban laptopra és tabletre gondoltunk. 

A Petőfi Sándor Művelődési Központban megrendezésre kerülő tanfolyamokon és klubfoglalkozásokon csak azok vehetnek részt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.