A Kiskőrösi Járási Ügyészség rablás mellett személyi szabadság megsértése, zaklatás, jármű önkényes elvétele és kábítószer birtoklás miatt emelt vádat egy soltvadkerti férfival szemben, aki – miután a kocsmában megtagadták a kiszolgálását – rátámadt a pultosnőre, és erőszakkal elvette az italt.

 

-Hirdetés-

A vádirat szerint a börtönből feltételesen szabadult soltvadkerti férfi az egyik helyi sörözőben már az első megjelenésekor közölte a pultosként dolgozó sértettel, hogy a napokban szabadult és hogy korábban embert is ölt. Két héttel később, 2020. június 8-án, délben a férfi betért a sörözőbe, ahonnan ittassága és a kutyája miatt kiküldték. Ekkor még kapott a pultosnőtől egy pohár fröccsöt abban a reményben, hogy utána majd távozik. A vádlott azonban kint az utcán háborgott, a sértettet megöléssel fenyegette, egy sörösüveget és egy poharat is a földhöz vágott. Még aznap délután visszatért, ekkor azonban ittassága miatt a sértett nem szolgálta ki. A jelentős erőfölényben lévő vádlott a pultot a vendégtértől elválasztó csapóajtót a sértett ellenkezése ellenére benyomta, majd a két kezét védekezésül felemelő nőt maga előtt tolva a hűtőhöz lépett. Onnan egy üveg sört, a polcról pedig egy csomag mogyorót vett magához, végül fizetés nélkül távozott.

Kiderült, hogy a férfi a két kocsmai megjelenése között az élettársát egy veszekedés során arcul ütötte, ami miatt a nő át akart menni a közelben lakó anyjához. A vádlott a kapuban utolérte, visszatuszkolta a lakásba, majd a földre lerántva folytatta a bántalmazását és csak ezután engedte távozni a nőt.

A vádlott közvetlenül a sörözőbeli rablás után felkereste egy korábbi élettársát is, ott azonban nem engedték be a portára. Emiatt a nőt és az apját is megöléssel, elásással fenyegette meg, ami bennük – ismerve a férfi előéletét – komoly félelmet keltett. A nyomozás során fény derült arra is, hogy néhány héttel korábban a vádlott a munkaadójától két autót is elkötött úgy, hogy előzőleg hamis rendszámot szerelt fel rájuk. A kiskőrösi rendőrök a kutatás során ráadásul kannabiszt is találtak nála.

Az ügyészség a különös visszaeső férfit rablás, személyi szabadság megsértése, zaklatás, jármű önkényes elvétele, egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével, továbbá garázdaság és kábítószer birtoklás vétségével vádolja, ezért fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. A jelenleg más ügyben kiszabott újabb börtönbüntetését töltő vádlott ügyében a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

A fotók a bűncselekmények helyszínén készültek.

Forrás: http://ugyeszseg.hu/ 

MEGOSZTÁS