A helyi piac jelentősége meghatározó a kiskőrösiek mindennapjaiban: a lakosság szereti és elfogadja a jelenlegi piacot, de a városvezetés már elmaradottnak érzi azt. Domonyi László polgármester tájékoztatása szerint egy járási központnak rendelkeznie kell egy piaccsarnokkal, egy városi jelleget mutató, helyi termékeket mindennap értékesítő hellyel.

Ennek érdekében már korábban saját erőből megvásárolta az önkormányzat a volt kínai áruházat, ahol a XXI. századnak megfelelő piaccsarnokot, fedett-nyitott árusító helyet és szabadtéri piacot fognak kialakítani. A kivitelezőnek 15 hónapja van a munkálatok elvégzésére, amellyel – a szerződés aláírását tekintve, tehát januártól számítva – 2022 március végére kell elkészülnie, tájékoztatott a polgármester.

-Hirdetés-

Domonyi László aláhúzta: a fő cél egy új, mindennapos nyitvatartással rendelkező, helyi termékeket árusító bevásárlóközpont kialakítása a városban.

Elindult az első ütem kialakítása

A legtöbb építkezésről – így a piacról is – elmondható, hogy a beruházás elején kevésbé látványos a munka, ami nem jelenti azt, hogy nem történik effektíve munkavégzés. Az új piac kialakítása a már meglévő csarnoképület belső átalakításáról szól. Az egykori funkciójának megfelelően kialakított gépészeti és elektromos hálózatoknak a bontása már megtörtént, minderről Schäffer Tamás, a Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatott. Hozzátette, gyakorlatilag készen áll az épület arra, hogy az új funkciónak megfelelő nagy szerkezeti átalakításokat végre lehessen hajtani rajta.

Madártávlatból a teljes beruházás látványterve

Az első ütemben a volt kínai áruháznak a földszinti átalakítása továbbá egy emeleti galériaszint szerkezeti kialakítása fog megtörténni, valamint a földszinten 2 sorban 14 üzlethelyiség fog kialakulni. E szám nincs kőbe vésve, hiszen a későbbi igényeknek megfelelően ezek a helyiségek akár egybe is nyithatóak lesznek. Az utcafronton elhelyezkedő üzletsorokon belül 1 helyiség kerül kialakításra, melyeket teljesen „közművesítetten” adnak át a leendő bérlőknek. Az udvar felőli üzlethelyiségek viszont 2 helyiségből, egy raktárból (és szociális helyiségből) valamint az eladótérből fognak állni.

A két sor között lesz kialakítva a zöldségpiac, ahol a megszokott piaci árusító asztalokon lehet majd vásárolni. Tehát egy minden időjárási körülmények között, minden évszakban elérhető fedett árusítóhely lesz kialakítva. Az emelet esetében, a mostani munkálatok során a mozgólépcsők és felvonók szerkezeti elemeit is el fogják készíteni, ami ahhoz szükséges, hogy a következő ütemben a felső szint kialakítását már roncsolás nélkül el tudják végezni.

A további elképzelések

A tervek szerint a belső árusítóhely irányából fog felvezetni egy mozgólépcső pár, illetve több lift is az emeleti, körülbelül 300 négyzetméter alapterületű üzlethelyiségbe, mely kialakítása egy másik ütemben fog megvalósulni.

Az utcafront

Fontos kiemelni, hogy a piaccsarnok földszintjének elkészülte után kezdődhetnek meg a második ütem munkálatai, melyek a csarnok galériaszintjén túl a nyári piac kialakítását fogják érinteni. Egy fedett-nyitott piaci árusító épületet, valamint az udvarban nyitott árusító helyeket, sok parkolóval, teljes térkövezéssel, nagy gépjárművek fogadására alkalmas rendszert tervez a városvezetés a helyszínre. E komplex gondolkodásnak köszönhetően a közterületi parkolók száma is növekedni fog, tájékoztatott a további tervekről Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere.

A cikkben közölt képek a teljes beruházás látványtervei, melynek jelenleg az első üteme zajlik. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (4 db kép)
MEGOSZTÁS