-Hirdetés-

Csvila Mihályné Turán Zsuzsanna 1931. március 9-én született Kiskőrösön. Ötgyermekes családban nevelkedett, hatodik testvérét sajnos korán elvesztette egy járványos betegségben. Napjainkban már csak egy testvére él. 1951-ben kötöttek házasságot férjével, három lányukat – Zsuzsannát, Erzsébetet és Máriát – nagy szeretetben nevelték fel. Mindennapjait 7 unokája 16 dédunokája és 1 ükunokája aranyozza be.

Férje alig 60 éves volt, amikor elhunyt, így Zsuzsika néni fiatalon özvegyi sorsra jutott. A ház körüli teendők elvégzése mellett még sokáig gazdálkodott, kertészkedett és piacra járt.

A kertet a mai napig rendben tartja, idén is már kora tavasszal megvette a vetőmagokat, azt mondja, a kerti munka nélkül unatkozna. Látszik is a ház körül a szerető gondoskodás, az udvara tele van szebbnél szebb virágokkal. Aktivitását az is mutatja, hogy rendszeresen főz, a családnak finom sütiket süt, a takarítást is maga végzi.

A mögötte lévő 90 évben sok-sok küzdelemben, örömben, bánatban, betegségek sorozatában volt része, de mint mondja: Istenbe vetett hite mindig mindenen átsegítette. Vallja, hogy a hit mellett családja támogató szeretete, valamint a munkavégzés segítette abban, hogy ezt a szép kort megélje.

Isten éltesse még közöttünk sokáig erőben, egészségben, szerető családja körében – kívánja számára Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, aki a pandémiás helyzet miatt sajnos személyesen nem tudta Zsuzsika nénit felköszönteni.

Írta: Boda Zsuzsa

MEGOSZTÁS