Május 26-án és 27-én 9 és 13 óra között várták a véradókat Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A koronavírus járvány és a karantén jelentősen befolyásolta a donorlétszám alakulását a korábbi véradásokon, ezért a Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Területi Szervezetének szakemberei abban bíztak, hogy a véradáson sokan vesznek majd részt.

-Hirdetés-

A véradáshoz nem volt szükség a védettségi igazolvány bemutatására, elég volt a TAJ és a lakcímkártyát, valamint a személyi igazolványt felmutatni.

Dél előtt nem sokkal többen is vártak a regisztrációra

Az ajtóban a kézfertőtlenítést és a testhőmérséklet mérést követően vették fel a személyek adatait. Az épületben kötelező volt viselni a maszkot.

A két napra 50-50 véradást terveztünk. Tegnap 43-an jöttek el vért adni, míg a mai nap folyamán a többség nem sokkal déli 12 óra előtt érkezett. Ezúttal a Vega-Ház Kft. támogatta a véradást, akik almát ajánlottak fel – mesélte Sutus Etelka, a Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Területi Szervezetének vezetője.

A véradók egy csomag almát kaptak ajándékba a Vega-Ház Kft. jóvoltából

Aki covid fertőzött volt, a betegség lefolyását követően az utolsó negatív teszt után három héttel már adhat vért. A vírus elleni vakcina beadatása után pedig már másnap megteheti a donor.

Első alkalommal vett részt véradáson Kudron Tamás önkormányzati képviselő, aki emléklapot vehetett át ebből az alkalomból. Mint elmondta, többször fontolgatta már, hogy elmegy vért adni, azonban legtöbbször lecsúszott ezekről a lehetőségekről. Mivel a szakemberek gyakran hangsúlyozzák, hogy mekkora szükség van a vérkészítményekre, ezért fontosnak tartotta, hogy most itt legyen és ezzel is segítsen azoknak, akiknek nagy szükségük van vérre.

Kudron Tamás először adott vért

A koronavírus járvány ideje alatt a véradás feltételeiről részletesen az alábbi linkre kattintva olvashatnak: www.ovsz.hu/ovsz/veradoknak-szolo-tajekoztatas.

Térségünkben legközelebb 2021. június 8-án és 9-én lesz véradás Kecelen. Majd július 3-án Bócsán, július 4-én Csengődön, 9-én Soltvadkerten és Kaskantyún, 31-én pedig Tabdin.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS