Mint arról márciusban már beszámoltunk, több mint ezer kilométernyi útszakasz felújításából álló programot indított a Magyar Közút, melynek egyik projektje az 5217-es számú út felújítása Soltszent­imre-Csengőd Kullér érintésével.

A projekten több kivitelező dolgozik. Soltszentimre felől a csengődi úti elágazásig Soltút Kft. már korábban megkezdte az útépítést, melynek keretében 5,5 km út újul meg, várhatóan július végéig. A 22+887 km és a 24+387 km közti szakaszán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi mérnökség szakemberei saját kivitelezésben május 21-én pénteken láttak munkához. Ennek az 1500 m-es szakasznak az aszfaltozási munkái május végéig befejeződnek. Az aszfaltozás 2 rétegben történik, a kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek.

-Hirdetés-

A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, az árkok tisztítását, padkarendezést, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek.

Nyár folyamán a csengődi bekötőúttól Csengőd-Akasztó irányába az 5306-os számú út felújítása is megvalósul két részletben 8,3 km hosszban.

Közérdekű információ, hiszen sok közlekedő nem tudja, vagy figyelmen kívül hagyja, hogy a terelőkúpokkal elkülönített friss aszfaltra ráhajtani tilos! A Magyar Közút munkatársai az autósok türelmét kérik az útfelújítások, közúti karbantartások során!  

Kapcsolódó cikk
Megkezdődik a Soltszentimre-Csengőd-Kullér útszakasz felújítása
Megkezdődik a Soltszentimre-Csengőd-Kullér útszakasz felújítása
Font Sándor országgyűlési képviselő az imént tett bejelentést közösségi oldalán: Csengőd-Kullér külterületi szakaszán fut el az 5217-es út, amely rendkívül...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS