Visszatért az élet az Alkotóház falai közé. A Délibáb utcában a tavalyi évben átadott, teljes körűen felújított épületben a közösségi programokon túl a gyerekek felzárkóztatása és tehetséggondozása valósul meg. 

A járvány ideje alatt az Alkotóházban sem lehetett közösségi programokat tartani. A járványügyi szabályok enyhítésével azonban fejlesztőpedagógus segítségével ismét elindult a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatási programja. 

-Hirdetés-

Ez már a második nekifutás a vírushelyzet ideje alatt. Reméljük, hogy nem lesz olyan rövid, mint az előző, mely csupán csak pár hétig tartott. Nagy terveink vannak. Péntekné Markotán Zsuzsa, a Kiskőrösi EGYMI fejlesztőpedagógusa, aki egyben kiváló szakember, tart itt fejlesztőórákat. Munkáját a kiskőrösi roma önkormányzat finanszírozza jelenleg. Most egy nagyobb pályázat elbírálására várunk, ha megérkezik a kellő anyagi forrás, akkor több segítő szakembert is tudunk majd itt alkalmazni – mesélte Kunhegyesi Ferenc

A szülők már első perctől kezdve bizalommal fordultak az Alkotóházban működő felzárkóztatás és tehetséggondozás programjai felé. Az újranyitás óta heti két alkalommal több csoportban foglalkozik a gyerekekkel a fejlesztőpedagógus, főként az alaptantárgyakból tart foglalkozásokat, hiszen vannak olyan gyerekek, akiknél nagyok a lemaradások. Jelenleg az a cél, hogy a gyerekek minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy sikeresen zárják a tanévet. 

Forrás: Kiskőrös TV
Képek forrása: Kunhegyesi Nikolett és Kunhegyesi Ferenc közösségi oldalai 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)