Nívós és emlékezetes rendezvénynek adott otthont a Petőfi Sándor Művelődési Központ május 29-én, szombaton. A Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja ünnepelte fennállásának félévszázados évfordulóját.

 

-Hirdetés-

A megemlékezés zászlófelvonással kezdődött a Városháza előtt délelőtt 10 órakor, majd a résztvevők a művelődési központ színháztermében folytatták az ünnepi találkozót.

Megtisztelte többek között jelenlétével a rendezvényt Kocsi László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály Társadalmi Kapcsolatok osztályának vezetője, Font Sándor országgyűlési képviselő, Hazuga Károly nyá. altábornagy, a BEOSZ elnöke, valamint Domonyi László polgármester is.

A találkozó fővédnöke dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere volt, Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntő levelét Gáldonyi Sándor őrnagy, a Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője olvasta fel. A levélben a vezérezredes méltatta a nagy múltú helyőrségi alakulatot, a hadsereg első vegyvédelmi ezredét, amely 2001. június 30-ig biztosította a Magyar Honvédség jelenlétét a helyőrségben. Valamint a nyugállományúak klubja vezetője Fadgyas István, az elnökhelyettes Gottfried Béla nyá. alezredes és a klubtagok elhivatottságát.

Az egész napos programon több nyugdíjas helyőrségi klub, egyesület delegációja is részt vett, a delegációk vezetői díszszalagot kötöttek a kiskőrösi klub zászlajára a találkozó emlékéül.

A megjelentek Supka Éva moderátor köszöntője és Kovács Karina, a KEVI gimnáziumának diákja szavalata után Fadgyas István nyá. őrnagy köszöntő beszédét hallhatták, melyben az elnök végigvezette a helyőrségi alakulat, valamint a nyugdíjas klub történetét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették és segítik most is tevékenységüket, kiemelte Barkóczi Ferenc egykori polgármestert, valamint Domonyi Lászlót, városunk jelenlegi polgármesterét, aki már másfél évtizede, 2006 óta partnere működésüknek.

A hagyományokhoz hűen ezt követően elismerések és kitüntetések átadása következett. Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a honvédelmi miniszter a Honvédelemért Kitüntető cím II. fokozatát adományozta Gottfried Béla nyá. ezredesnek, a Honvédelemért Kitüntető cím III. fokozatát Schiller Katalin nyá. őrnagynak, valamint Martin Ferencnek. Emléktárgyat adományozott Kormány Sándor nyá. ezredesnek, tárgyjutalomban részesítette Balogh Lajosnét, Hegedűs Mihálynét, valamint Flaisz Imre rendőr zls-t. A helyőrség nevében emléktárgyat kapott többek között Font Sándor országgyűlési képviselő és Domonyi László polgármester is, valamint emellett még többen részesültek elismerésben, emléktárgyban.

Az ünnepély után Szabadi-Maglódi Kitti, a Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója kiállítás-megnyitóra invitálta a megjelenteket. A kiállítás anyaga felölelte a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak klubja félévszázados történetét.  Az ünnepi beszédet Domonyi László polgármester mondta. Kiemelte, hogy a klub megalakulása óta eltelt 50 esztendő alatt sikerült életben tartani a tagoknak az egykori laktanya emlékét. Mint mondta, a katonai szolgálat nem csak a múlt egy darabja, de élő emlék, hivatás, kötelességtudat a haza és a társadalom fegyveres szolgálatában.

A kiállítás megtekintése után a résztvevők átmentek a Kiskőrös újratelepítésének 300. évfordulóján átadott Helyőrségi Emlékparkba, s elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit.

A találkozó ezt követően a fehér asztal mellett késő délutánba nyúlóan folytatódott a Fortuna étteremben, ahol a bajtársak felelevenítették közös emlékeiket.

A meghitt pillanatokat Sipos Béla karnagy vezényletével, Kiskőrös Város Fúvószenekara előadása tette még felejthetetlenebbé.

 

Írta és a képeket készítette: Boda Zsuzsa

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS