A Kecel FC utolsó hazai mérkőzése után rögtön felújítási munkálatokba kezdett a Városgazdálkodási Csoport: a szakemberek a futballcsapat öltözőjével indították a munkálatokat.

Haszilló Ferenc polgármester arról tájékoztatta a hírportálunkat, hogy a helyi futball club kereste fel az önkormányzatot a felújítással kapcsolatosan. Így ennek megfelelően a polgármester felkérte a Városgazdálkodási Csoportot, hogy állítsák helyre az időközben elhasználódott játékos öltözőt. Haszilló Ferenc elmondta, hogy közeleg a klub 100 éves évfordulója, ezért különösen is fontos, hogy minél rendezettebb legyen a környezete klubnak és a pályának.

Teljesen kifestik az öltözőt és a zuhanyzót is
-Hirdetés-

Radva Zoltán, a Városgazdálkodási Csoport vezetője kérdésünkre kitért arra, hogy a legutolsó meccs után azonnal elkezdték az öltöző felújítását, valamint hozzáláttak a külső homlokzati falon megjelenő felázás megszüntetéséhez. Az utóbbiról a szakember elmondta, hogy valószínűsíthetően csőtörés következett be, melyet a vízügyi szakemberek a napokban fognak feltárni és kijavítani. Ezt követően a homlokzat újravakolása is meg fog történni.

A külső felázás valószínűsíthetően csőtörésnek köszönhető

Az öltöző belsejére is ráfért a renoválás, hiszen ott egy darabon már a mennyezett is lepotyogott, mivel korábban valószínűsíthetően a régi stukator mennyezetre javítottak rá. A Városgazdálkodási Csoport vezetője hozzátette, hogy ezen kívül is fontossá vált már a festés, hiszen elhasználódott állapotban volt már a futballisták öltözője és a zuhanyzója egyaránt.

A mennyezetet is kijavították

Radva Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy várhatóan már ezen a héten be is fejeződik a helyszínen a munka, ezt követően a Parkerdőt fogják a szezonra „felkészíteni”: az aljnövényzet tisztításával fogják folytatni a munkát. Ezen felül levélmentesítik a közel egyhektáros területet, a szemeteseket kiürítik, új szemeteszsákokat helyeznek ki és beindítják a kutat is, így rendezett körülmények között fogják várni a Parkerdő az odalátogatókat.