Május 28-án megjelent a Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívás, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a felhívás keretösszege 50 milliárd forint. Az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, maximum 300 millió forintra pályázhatnak.

-Hirdetés-

A miniszter a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a konstrukció lehetőséget biztosít önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására, valamint a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására, korszerűsítésére.
Támogathatók továbbá közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is.

A támogatási kérelmek benyújtására az elektronikus kérelembenyújtási felületen lesz lehetőség. A jelenlegi tervek szerint az első benyújtási szakasz 2021. június 30-tól 2021. július 13-áig tart.

A felhívás részletei a https://www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetők meg.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS