Haszilló Ferenc Kecel város polgármestere a választások után azonnal felkérte a kulturális bizottságot, hogy a helyi értékeket és erőforrásokat derítse fel, és erre vonatkozóan készítsen el egy város kulturális életét felpezsdítő koncepciót. Az azóta elkészült elképzelés szerint a város több pontján fogják hasznosítani a már használaton kívüli épületeket, és ezekben terveznek kiállításokat tartani.

-Hirdetés-

Így került az elképzelés látószögébe Kiss Csaba Kinder figura gyűjteménye is. A helytörténeti- és magángyűjtőről tudható, hogy a 90-es évek elejétől tetemes mennyiségű figurára tett szert, melyből már 2012-ben egy nagysikerű, országos és határainkon túlnyúló nagyhírű kiállítást is tartottak.

A terv kapcsán kereste meg eladási szándékkal egy magángyűjtő Kiss Csabát és Agócs Ákost, miszerint Kecelen lenne a legméltóbb helye a körülbelül 8 millió forint értékű Kinder gyűjteménynek.

Ez azért is nagyon különleges, mivel annak nagy része az országban nem volt kereskedelmi forgalomban

– tudtuk meg Kiss Csabától.

Kiss Csaba gyűjteményéből már 2012-ben rendeztek nagysikerű kiállítást

Agócs Ákos elmondta, hogy a gyűjtemény megvásárlásban az önkormányzat semmilyen szerepet nem vállalt: a vételárat sikerült 3 millió 650 ezer forintra lealkudni egy halasztott fizetési konstrukcióban. Az első részletet – 2 millió forintot – már kifizettek az eladó felé, melyet kizárólag magánadományokból sikerült teljesíteni. A maradék 1 millió 650 ezer forintból már 850 ezer forintra van felajánlás, ami szintén magánkezdeményezésből adódott össze.

Ez annak is köszönhető, mivel többen látnak ebben fantáziát, többen látják azt, hogy Kecel végre felkerülhet a turisztikai térképre

– mondta Agócs Ákos.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megvásárolt gyűjtemény mellett Kiss Csaba a saját gyűjteményét ingyenes használatba fogja engedni a város megfelelő intézménye számára, és ezért semmilyen ellenértéket nem fog elfogadni. A gyűjtő-helytörténész továbbá azt is felajánlotta, hogy az esetleges duplikátumokat az ő gyűjteménye terhére értékesíthetnek is, mely befolyt összeget a kiállítás fejlesztésére kíván fordítani.

A Magyarországon egyedülálló, közel 10 ezer darabos Kinder kiállítást a volt bölcsőde épületében szeretnék létrehozni, amely épület legalább 5 éve hasznosíthatatlan módon állt. Most is a közművek bekötését végzik a szakemberek. Azonban nem megy gördülékenyen a fejlesztés:

Nagyban hátráltatja a helyzetünket országgyűlési képviselőnk, Bányai Gábor lebetegedése. Imádkozunk érte mindennap, hogy túlélje ezt a megrázó katasztrófát, amiben most jelenleg is van

– mondta el portálunknak Agócs Ákos.

Agócs Ákos: „a kiállításnak helyet adó épület akár év végére elkészülhet”

A képviselő elmondta, hogy Bányai Gábor megbetegedése előtt már folyamatban volt egy egyeztetés, mely során az országgyűlési képviselő egy teljes költségvetést várt el a keceli elképzeléssel kapcsolatban.  A Kinder figura kiállításnak helyet adó épület felújítására 70 millió forintos költségvetés került benyújtásra országgyűlési képviselő részére, aki támogatásáról biztosította a várost, tudtuk meg Agócs Ákos képviselőtől.

Elindultunk tehát egy másik úton is. Említettem, hogy társadalmi összefogással, társadalmi munkával próbálunk gyűjteménynek helyet adó épületet kialakítani.

A kiállításnak helyet adó épület akár év végére elkészülhet, azonban ha a körülmények hátráltatják a munkálatokat, akkor legkésőbb jövő évben mindenképpen megnyithatnak a Kinder kiállítás kapui.

A kezdeti időszakos (a ’78 és a ’80-as évek közötti időszak) figurák árai igencsak borsosak. 100-200 eurótól akár 10-12 ezer euróig is terjedhetnek egy-egy darab Kinder-figura ára. Ez nyilván a ritkaságuk miatt ilyen drága, és nyilván annak köszönhető, hogy nemcsak Magyarországon, hanem ezeket az egész világon gyűjtik, tehát komoly gyűjtőtábora van ezeknek a figuráknak, tájékoztatott Kiss Csaba.

MEGOSZTÁS