Amíg nem áll rendelkezésre az oltóanyag, addig állami felelősségről beszélünk; de abban a pillanatban, mikor már több a vakcina, mint ahányan jelentkeztek oltásra, ott már egyéni felelősségről beszélhetünk, mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a mai Kormányinfón. 

-Hirdetés-

Magyarországra a következő időszakban 17 millió nyugati vakcina érkezik, ezért nem csak a harmadik, hanem akár a negyedik oltás is biztosított lenne. Emellett továbbra is elérhető hazánkban  a kínai vakcina is. A kormányfő ismertette a kormány legutóbbi döntését is, miszerint engedélyezik a 12-16 évesek oltását. Ebben az esetben a szülők dönthetik majd el, hogy szeretnék-e beoltatni gyermeküket, tájékoztatott a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy jelenleg 137 ezer honfitársunk van, aki nem vette még fel a második oltást.

Ők törölve lesznek a védettségi igazolvány nyilvántartásaiból.

A miniszterelnök kifejtette: a következő héttől Magyarország áttér a tömeges oltásról a készenléti rendszerre. 

MEGOSZTÁS