A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U16-os gárda nagyszerű teljesítményt nyújtott ebben a bajnoki szezonban. A fiatal labdarúgók különösen a tavaszi szezonban szerepeltek jól, aminek köszönhetően végig harcban maradtak a bajnoki címért folyó küzdelemben.

Az együttes az utolsó előtti bajnoki mérkőzését június 11-én hazai környezetben játszotta a Dusnok KSE csapata ellen, akiket 3-0-ra (1-0) győztek le: Brada – Albert (Lomjánszki), Szlovák D., Rácz, Téglás (Piller), Pecznyik, Kiss Á. (Solymosi), Vágvölgyi (Csík), Dörmő (Kusztos), Horváth G. (Simon), Torgyik.

-Hirdetés-

Nagy téttel bíró mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat, mivel az a gárda, aki nyerni tud nagy lépést tehetett a bajnoki cím megszerzése felé. Ennek megfelelően mindkét csapat szervezetten védekezett az első félidőben, és kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt.

A kiskőrösiek a 43. percben szerezték meg a vezetést Dörmő Ádám góljával (1-0), ami döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. A második félidőben a vendégek próbáltak többet támadni, de a jó labdaszerzések után a kiskőrösi kontratámadások állandó gólveszélyt jelentettek. Az 57. percben ismét a kapuba talált Dörmő Ádám (2-0), ami után a sok hazai gólszerzési lehetőségből a 64. percben Horváth Gergő találata állította be a 3-0-ás végeredményt. A kiskőrösi csapatnak még egy bajnoki találkozója van hátra, amikor Hajósra látogatnak. Ott egy győzelem esetén, a gárda bajnoki címet ünnepelhet.

Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:

Nagyon koncentráltan készültünk erre a találkozóra, mert tudtuk, hogy győzelmünk esetén kézzel fogható közelségbe kerül a bajnoki cím megszerzése. Nagyon óvatos volt a taktikánk, nem siettettük a játékot és arra törekedtünk, hogy ne mi kapjuk az első gólt, mert akkor igen nehéz helyzetbe kerültünk volna. Az első találatunk után azt játszhattuk, amit elterveztünk és a gyors csatáraink révén veszélyes kontratámadásokat vezettünk. A mérkőzés végére már akár ennél nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna a helyzetek alapján. Gratulálok a csapatnak ehhez a szép sikerhez és köszönöm a szurkolóknak a nagyszerű hangulatot, amivel örökre emlékezetessé tették ezt a mai napot. Az utolsó fordulóban Hajóson arra törekedünk, hogy minél hamarabb eldöntsük a mérkőzést, kapjon mindenki játéklehetőséget és bajnoki címet ünnepeljünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (68 db kép)