Június 12-én, szombat délelőtt pedagógusaik, diáktársaik és családjaik körében vettek búcsút iskolájuktól a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolájának nyolcadik osztályosai: Bedő Rebeka Ramóna, Csengődi Bianka, Duchai Benjamin, Györgye Liliána Aranka, Hajdu Ádám, Kaldenekker Patrik, Kis Amanda Erzsébet, Kiss Máté, Kovács Viktória, Kurucz Eszter, Lukács István Zsolt, Révész Norbert, Turán Dorina, Veres Dorina és Vidner Anett Erika.

A ballagók – élükön Németh Istvánné osztályfőnökkel és Németh István igazgatóval – a hetedikesek és az ünnepséget szervező osztályfőnökük, Kákonyi Anett kíséretében léptek ki az iskola pompásan feldíszített kapuján. A végzős tanulók a búcsúzásnak helyet adó, árnyas fákkal övezett parkban először a hagyományos útravalót rejtő tarisznyát vehették át a hetedik osztályosoktól.

Ezt követően – immár 25. alkalommal – került sor az Év tanulója verseny díjátadójára. Baltás István, a Csengőd Községért Alapítvány kuratóriumának tagja visszatekintett a díj alapításának körülményeire és felidézte annak negyedszázadát, majd kihirdette az idei verseny győztesét.
-Hirdetés-

A 2020/21-es tanévben tanulmányi és közösségi munkájának elismeréséül Kovács Viktória nyerte el ezt a címet és vehette át a díjjal járó jutalmat.
A nyolcadikos Györgye Lili szavalata után a hetedikesek búcsúztak el egyenként is ballagó társaiktól hozzájuk illő idézetekkel is megajándékozva őket. Az Antal Anikó és Andó Csaba által felolvasott, személyre szóló üzeneteket meghatottan fogadták a ballagók.

A végzősök nevében Kis Amanda és Kovács Viktória búcsúzott köszönetet mondva a nyolc év alatt őket tanító pedagógusoknak és a szüleiknek. Elköszöntek diáktársaiktól, valamint az iskola és a község intézményeinek munkatársaitól is, egy közös énekkel lepve meg az ünneplő közösséget.
Németh István igazgató beszédében utalt az elmúlt időszakot meghatározó járványra, és felidézte a tavalyi rendhagyó ballagási ünnepet. Szép szokásához híven egyenként, személyre szóló gondolatokkal köszönt el nemcsak a jelen lévő tizenöt diáktól, hanem felidézte azoknak a nevét is, akik korábban köszöntek el osztálytársaiktól tanulmányi és versenyeredményeik miatti iskolaváltás, a család költözése miatt, vagy egyéb okokból. A hozzájuk fűzött emlékek megosztását és a személyes útravalót olykor jókat derülve, olykor meghatottan fogadták az ünnepeltek.

Végezetül a gyerekek feltarisznyázva, vidám-szép csokraikkal, énekszóval utoljára járták végig az iskola ünnepi díszbe öltöztetett tantermeit.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (66 db kép)
MEGOSZTÁS