2021. június 24-25-én Unaloműző tábort tartott a Tabdi Faluház, melyre 18 gyermek jelentkezett, mind a két napra.

Új horgászjátékkal is meglepte a diákokat Fodor Zoltán

Csütörtökön különböző sportfoglalkozásokon nyerhettek a gyerekek lufikat, amit később darts nyilakkal lőhettek ki. Új horgászjátékkal is meglepte a diákokat Fodor Zoltán, amit kisebbek és nagyobbak is örömmel használtak.

Kézműves foglalkozáson is részt vettek a gyerekek
-Hirdetés-

Aki elfáradt kézműves foglalkozásokon vehetett részt, Vancsikné Juhász Katalinnal és Tóth Debórával. A gyerekek 160 lufit pukkasztottak ki a lufi darts-nál, nagy kacagások közben. Ebédre virslit kaptak, majd folytatták a játékot.

A Kolon-tónál csónakázva

Másnap szülői segítőkkel (Bajusznács Ilona, Horváth-Hetényi Vivien, Lengyel Mária, Léder Kornélia) indultak a gyerekek a Kolon-tóra. Morvai Edina, a Kiskunsági Nemzeti Park dolgozója várta a túrázókat. Három csoportban csónakáztak a gyerekek, miközben a tó lakóiról mesélt Edina, utána elmentek a kilátóhoz, hogy újabb tavi madarakat láthassanak.

Madárlesen

A kirándulók megköszönték a vendéglátást és a túravezetést, majd elindultak haza. A gyerekek kiszállva az autóból közölték Picard Tündével, hogy legközelebb is szervezzen ilyen tábort, de legalább öt naposat.

Szöveg és képek: Tabdi Faluház 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS