A Kilián György utca közterület elnevezését 2021. július 15. napjától Dr. Staud Lajos utca elnevezésre változtatta meg a kiskőrösi Képviselő-testület. 

-Hirdetés-

A módosításra azért volt szükség, mert a közterület elnevezése nem felelt meg a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásának:

Kilián György 1927-től az Egyesült Izzógyárban dolgozott, ahol illegális kommunista lapot (Vörös Tungsram) szerkesztett. Ezután lett a mozgalom ismert tagja; az ausztriai kommunista ifjúmunkás kongresszuson ő képviselte a fiatal, kommunista magyar vasasokat. 1930–31-ben Moszkvában pártiskolai képzést kapott, majd hazatérve az Ifjú proletár című kommunista periodika szerkesztője. 1932-ben letartóztatták, egy évi börtönbüntetésre ítélték, majd rendőri megfigyelés alá került. Ez elől Moszkvába menekült, ahol katonai kiképzést kapott, majd a második világháborúban ejtőernyős partizán-ként harcolt a németek ellen. Egy lengyelországi bevetés során nyoma veszett, további sorsáról nincs tudomásunk. 1945 után számos intézményt – például az 1956-os forradalom egyik fontos helyszínét, a korábbi Mária Terézia laktanyát – neveztek el róla. Mivel az 1945 utáni önkényuralmi rendszer megalapozásában közvetve részt vett és 1948 után a legünnepeltebb partizán-mártírok közé tartozott.

Dr. Turán Csaba, Kiskőrös Város jegyzőjének felkérésére, Turán István történész a Kilián György utca elnevezésére a Revaló Pál utca és a Leska István utca javaslatot tette. Az utcában lakókat képviselve Tereánszkiné dr. Dulai Ilona a Dr. Staud Lajos utca elnevezésre tett javaslatot írásban.

A 2020. október 27-én megtartott lakossági fórumon részt vevő 26 fő közül 23-an támogatták a javaslatot. 

A módosítást a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta.

MEGOSZTÁS