Az idei nyári szünidő második szombatján, június 26-án a Tegyünk Izsákért Egyesület, valamint Izsák Város Önkormányzata szervezésében változatos programok várták a vakációjukat megkezdő gyerekeket a sportcsarnoknál Izsákon.

A gazdag kínálatban helyi szervezetek, egyesületek által szervezett kilenc állomásos akadályverseny (elméleti és ügyességi feladványokkal), ingyenes kézműves foglalkozások (szalmafonás, mézeskalács készítés, arcfestés, nemezelés), népi fajátékok, ugrálóvár, körhinta várta a kisebbeket és a nagyobbakat, mely lehetőségeket ingyenesen vehettek igénybe.

-Hirdetés-

Szabadszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének jóvoltából a tűzoltók munkájával és felszerelésével is megismerkedhettek a gyerekek, míg Rézműves Mihály mentőápoló életmentő fogásokkal ismertette meg őket és szüleiket.

A felsoroltak mellett bábszínház és interaktív zenés játék is része volt a programnak.

Az akadályversenyen közel nyolcvan gyermek vett részt, akik minden állomáson igazolást kaptak teljesítményükről, majd igazoló lapjukat leadva fagyit, kenyérlángost, limonádét és kis ajándékot kaptak.

A szülők kezdeményezésére palacsinta kihívásra is sor került a programban, melynek keretében az anyukák, apukák, valamint a Flamó Büfé sütöttek palacsintát otthon a gyermekeknek. Az akció olyan jól sikerült, hogy több száz palacsinta érkezett a helyszínre, melyek „eltüntetése” természetesen nem okozott gondot. A nagy melegben életfontosságú folyadék utánpótlásról a Sutus Tüzép gondoskodott, 500 palack ásványvizet ajánlottak fel.

A hagyományteremtő szándékkal indított program sikeres volt, hiszen közel kétszázan – gyermekek, szülők, nagyszülők – töltöttek együtt kikapcsolódva egy szép napot. Ahogyan többen megfogalmazták: Jól indult az idei vakáció!

Köszönet a közreműködőknek, segítőknek, támogatóknak: Tegyünk Izsákért Egyesület, Sárfehér Néptánc Egyesület, Református Ifjúsági Csoport, Katolikus Ifjúsági Csoport, Városi Vegyeskar, Izsáki ÁMK Szily Kálmán Könyvtára, Futóhomok Természetvédelmi Egyesület, 882. Mátyási János Cserkészcsapat, Sárfehér Sport Egyesület, Szabadszállási Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Izsáki ÁMK Sportcsarnoka, Rézműves Mihály, Feróné Gyarmati Éva, Csingér Réka, Fodor Mirella, Halmi Norbert, Bonea Konstantina, Vida András, Toók Dániel, Ladányi Alíz, Szivárvány Papír-Írószer, Sutus Tüzép, Flamó Büfé, Garabonciás Kft. Gera Árpád Zoltánné, Bédi Henrietta, Rapali József, Cseh Szakáll Judit, Dunainé Polyák Ildikó, Tetézi Attila.

Forrás: http://www.izsak.hu/ 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS