A mai napon került fel Font Sándor, a Bács-Kiskun megye 3. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjének közösségi oldalára az a tájékoztató videó, amelyben a politikus beszámol az elmúlt időszak belügyminisztériumi és Magyar Falu Programos pályázati eredményeiről. 

-Hirdetés-

Font Sándor elmondta, hogy a választókörzetéből 17 település lett nyertes azon a pályázaton, amelyben belterületi utak aszfaltozására, önkormányzati tulajdonú épületek, sportlétesítmények felújítására lehetett pályázni. A képviselő aláhúzta: nem gondolta, hogy a múlt heti soltszentimrei útátadás után ilyen hamar be is következik a folytatás. Az elmúlt héten a Magyar Falu Program keretében 16 település nyert ugyancsak belterületi utak felújítására pénzügyi támogatást.

Ehhez kellett a Kormány jó gazdaságpolitikája a vírushelyzet alatt is, és természetesen az a vakcina politika, amelynek következtében mintegy 2 hónappal előbb indíthattuk el a gazdaságot

– tette hozzá a honatya. 

Így megteremtődött az a pénzügyi alap, amellyel ezek a pályázatok nyertesek lehettek.

A képviselő elmondta, hogy nem csak a magyar elemzők, hanem már a külföldiek is úgy látják, hogy ez a hatalmas lendület – ami érezhető a magyar gazdaságban – az év végéig biztosan ki fog tartani. Ebből kifolyólag Font Sándor elmondta, hogy további, hasonlóan kellemes meglepetésekre számít.

MEGOSZTÁS