Reneszánszát éli a kerékpározás, egyre többen töltik szabadidejüket két keréken, mert tudják, hogy így lehet egy országot a legjobban megismerni. Hogy kinek miről szól a túrázás, nehéz lenne eldönti, de vitathatatlan, hogy a megtett kilométerek által olyan élményekben lehet részünk, amelyek átformálnak bennünket, nyitottabbá tesznek a természetre és gazdagítják látásmódunkat, sőt mi több az egészségünkhöz is hozzájárulnak.

-Hirdetés-

A kiskőrösi származású Hrutka Zoltán is ezt vallja, aki évente átlagosan 2-3000  kilométert tesz meg biciklivel. Legkedveltebb úti célja a Balaton, de gyakran látogat el Pécsre, vagy Orfűre, sőt járt már Ausztriában is.

Káli 30 km-es gyalogtúra

Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el túrázni?

Nagyon sok éve már, megközelítőleg 20-25 éve, hogy rendszeresen tekerek. Legfőképpen a Balaton körül szeretek bringázni, hiszen rengeteg szép hely van ott. Ezeket a köröket gyakran teszem meg egyedül, de szerencsére egyre több barátom van, akikkel közösen túrázunk. Mindig hívnak valahova, így sok helyet sikerült már bejárnom. Többek között a Káli túra főszervezői is a barátaim, miután megcsináltam a Kéktúra országos alföldi túráját, előtte voltam felmérni a Káli 30-as túráját, ahol mind a 33 kilométert végiggyalogoltuk. Az is jó volt. 

Az Országos Kéktúra hazánk leghosszabb, jelzett túraútvonala, története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza. A hazai természetjáró történelem ünnepnapjai is nagyrészt a kék sávval jelzett turistaúthoz kötődnek. A Magyar Természetjáró Szövetség számára 1961 az egyik ilyen jeles év, hiszen ettől az évtől tartja karban és szervezi e jelvényszerző közösségi túramozgalmat a szövetség.

A kéktúrázás nem csupán az északi tájakat bejáró Országos Kéktúráról szól. Bár nagy múltja miatt ez a legnépszerűbb, létezik ezen kívül a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és Alföldi Kéktúra is. Mindhármat együtt Országos Kékkörnek hívjuk.

A kéktúrázás manapság soha nem látott népszerűségnek örvend. Évente 15 ezernél is többen indulnak el a kéken, 2021. januárjáig összesen 10041-en teljesítették a három híres túraútvonalat- írja a kektura.hu.

Tihanyban is gyakran kerékpározik 

Melyik volt a leghosszabb túra eddig, amin részt vettél?

Az egynapos 210 km-es Balatonkör, melyet már többször is teljesítettem. Először talán 8-10 évvel ezelőtt.

Milyen út vezetett odáig, hogy egyedül nekivágtál ennek a több mint 200 km-es útnak?

Kezdetben nem egy nap alatt teljesítettem ezt a távot. Volt, hogy három napig is eltartott körbetekerni, majd ahogy teltek az évek, már sikerült egy nap alatt teljesítenem ezt a távot. Ehhez 20-25 km/h átlagsebességre van szükség.

Az Országos Kékkör három önálló túraútvonalat: az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát magába foglaló egybefüggő túraútvonal

Milyen előkészületek előznek meg egy ilyen teljesítményt?

Számomra ez csak hobbi. Sokszor nem is tervezek előre, csak gondolok egyet, berakom a kocsiba a biciklit és már indulok is a Balatonra. Imádok a friss levegőn, a természetben lenni.  

Ezek szerint szervezett versenyeken nem is szoktál részt venni?

Nem igazán. Volt, amikor a Keceli Meggyfesztiválon letekertem a 110 km-es távot, de nem vagyok híve a versenyeknek. Többnyire egyedül szeretek tekerni, persze van, hogy csatlakoznak hozzám. Több embernél természetesen nem egy a tempó, ott mindenkinek alkalmazkodni kell mindenkihez.

Prédikálószék az ország egyik legszebb kilátópontja Zoli szerint

Túrát vagy útvonalat mi alapján választasz?

Egy személyben, saját magam találom ki a túráimat. Tavaly például kitaláltam, hogy szeretnék kimenni a természetbe, a fák és hegyek közé, ezért vettem egy mountain bike-ot és felmentem Prédikálószékre. Az országon itt van a legjobb panorámája a Dunának. Oda még csak-csak felmentünk biciklivel, de lefelé már volt, hogy vinnünk kellett a biciklit. Ez még gyalogtúrának is kemény volt, nemhogy biciklivel. Nagyon szeretek Szekszárd környékén, a Szálka-tónál is bicajozni. Imádom a hegyeket, így Ausztriában is rengetegszer utaztam már. A Balaton-felvidék is meg kell hagyni, gyönyörű. Rengeteg hely van, amit sokan nem is ismernek. Nemcsak autóval, vagy tömegközlekedéssel, hanem biciklivel is nagyon sok helyre el lehet jutni. Egy korábbi sérülés miatt volt, hogy nem tudtam körbetekerni a Balatont, de felszálltam Siófokon a vonatra és nagyon kedvező áron elvittek biciklivel együtt Keszthelyre, ahonnan visszatekertem Siófokra. Pécsre is gyakran megyek, de Orfű is nagyon gyönyörű vidék.

Kedvenc úti céljánál, a Balatonnál

Amikor egy-egy újabb útvonalat tervezel, milyen előkészületek előzik meg azt?

Imádom megismerni a világot, több országba is eljutottam már, így könnyedén kitalálom magamnak a helyeket, amiket éppen szeretnék megnézni. Ennek ellenére fontos szempont számomra, hogy a célom elérhető távolságba legyen. Sokszor még térképet sem viszek magammal, a telefonomat is csak szükség esetén használom. Volt már olyan is, hogy felmentem Budapestre és a Dunának az egyik oldalát végigtekertem a határig. Az is gyönyörű. Az én túráim csak minimális felkészülést igényelnek. Nyilván szükség van minimális edzettségre is, de ez számomra adott, a munkámból kifolyólag is. Ha tehetem, akkor hetente egyszer-kétszer elmegyek úszni is. A felszerelést sem gondolom túl, legtöbbször csak pumpa és biciklijavító készlet van nálam.

A panoráma Szekszárdnál

Hogyan lett három biciklid is?

Először a trackinget szereztem be, amivel általánosságban járnak az emberek, utána lett egy országúti biciklim, amivel Kalocsára jártam le a Dunapartra, de ennél a bicajnál eléggé használatba van véve a derék, ezért kevésbé szeretem. Aztán tavaly kitaláltam, hogy szeretnék terepen is tekerni, akkor vettem meg a mountain bike-omat. Ezeket gyakran váltogatom, annak függvényében, hogy éppen mihez van kedvem.

Vadálló-kövek Visegrádnál

Említetted Ausztriát, hol jártál még külföldön biciklivel?

Ausztriába jártam ki barátokkal, azért ott valamivel extrémebb a terep: meredek hegyek és lejtők, de nagyon élvezetes. Tetszik, hogy itthon is bővülnek a kerékpáros utak.

Az elkövetkező hetekben milyen túrákat tervezel?

A napokban vettem részt a 21. alkalommal megrendezett Káli túrán, de nyáron természetesen kihagyhatatlan a Balaton is.  

Meg tudnád fogalmazni egy-két mondatban, hogy mit jelent számodra a biciklizés?

Megtaláltam a bringázásban azt, ami kikapcsol és feltölt.

A Tihanyi Bencés Apátságnál

Melyik volt a legemlékezetesebb útvonalad és miért?

Minden útnak megvan a maga szépsége, így nem tudok kiemelni egyet sem. De a kérdés hallatán a Balaton jut eszembe, mivel ott tekerek a legtöbbet. Nem mindig csak a víz mellett haladok. Van, hogy felmegyek a hegyekbe a pincékhez, a Badacsony környékére. Nagyon szeretek ott.

Irány a szabadba! Jó sportolást, kellemes időtöltést kívánok mindenkinek! 

 

MEGOSZTÁS