Harminc országból háromszázhetven filmet vetítenek augusztus 11. és 15. között a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek programjában szakmai események, kiállítások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fényfestés és családi programok is szerepelnek.

Fényfestés: augusztus 13., péntek 21:00, Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház homlokzatára készülő fényfestés egy napfelkeltével, majd az épület és homlokzat kivirágzásával indul. Az animációban váltakozni fognak a rajzfilmszerű alakok és a Magyar népmesékből ismert jelenetek, melyeket a Full Screen Studio alkotói kifejezetten a színház homlokzatára terveztek. A vetítés különlegességét a tradicionális rajzfilmes animáció és a modern számítógépes, úgynevezett projection mapping animációs technikák keverése fogja biztosítani egy látványos, egyedülálló és vidám élményt nyújtva a nézőknek.

A KAFF egyfajta ünnep, ahol találkozhat a magyar és a nemzetközi animációs szakma, a média és a közönség – hangsúlyozta a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Mikulás Ferenc, a KAFF és a Kecskemétfilm igazgatója. Mint hozzátette azonban, a KAFF összművészeti eseménysorozat is, hiszen a filmvetítések mellett több alkotó képzőművészeti kiállításokon is bemutatkozik.

A gyerekekre is gondolnak, ők például animációs játszóházban készíthetnek saját rajzfilmet.

-Hirdetés-

Öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is találhatóak. 6 európai TV-speciál, 22 európai és 8 magyar TV-sorozat, 16 magyar rövidfilm, 21 magyar alkalmazott animáció és 12 magyar diákfilm versenyez augusztus 11–15. között Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjén

Mikulás Ferenc kiemelte: idén ünnepli alapításának ötvenéves jubileumát a kecskeméti rajzfilmstúdió, amiről több program is megemlékezik majd.

Kapcsolódó cikk
50 éves a Kecskeméti Rajzfilmstúdió
50 éves a Kecskeméti Rajzfilmstúdió
Fél évszázaddal ezelőtt ezen a napon nyitotta meg kapuit hivatalosan is a Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdiója Kecskeméten, Mikulás Ferenc...
Jegyek, Akkreditáció:
  • A vetítések ingyenesek, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.
További részletek, program leírások: https://2021.kaff.hu/

 

Forrás, kiemelt kép: MTI, 2021.kaff.hu, mafab.hu