Lassan múlik a méhész szezon, és már az is számszerűsíthető, hogy az egyre szeszélyesebbé váló időjárás idén is megnehezítette a méhek és gazdáik dolgát. Bóna Zoltánné keceli méhész tapasztalatai is ezt támasztják alá. Elmondása szerint az elhúzódó hideg időjárás nem kedvezett a nektárgyűjtésnek.

Bóna méhész család

 Idén a napraforgó ontotta a nektárt, ez országosan is nagyon jól hozott. A repce csak szűk átlagos hozamot termelt, az akác pedig – legalábbis a keceli területeken – katasztrofális volt, hiszen elfagyott, épphogy a rügy megpattant. A másodvirágzásból lehetett volna hozam, de egy újabb hideghullám nem mindig engedte ki a méheket nektárt gyűjteni, csak az utolsó pár napban. Ez nem általános. Voltak olyan területek az országban, ahol egész jó volt az akácmézhozam. Nagyon észen kellett lenni a méhészeknek, hogy éppen hova vándorolnak a kaptárakkal.

-Hirdetés-

Nálunk a vaddohány lenne még megfelelő forrás, de sajnos évek óta nem ad nekünk elgendő minőségű és mennyiségű nektárt. Ez 4-5 éve folyó tendencia. Régebben még nagyon jókat lehetett pörgetni róla, manapság azonban egyre kevesebb a növény is, mert nem igazán vannak parlagon heverő területek.

Ami a kereskedelmet illeti, a méz nagypiaci ára jelentősen növekedett, a készletek pedig mondhatni ki vannak fogyva. Ez a klímaváltozásnak is köszönhető, mert a méhek nem tudnak ilyen gyorsan alkalmazkodni az időjárás újabb fordulataihoz. Ezen kívül nagyban befolyásolják a méheket az élősködők, konkrétan a varroa atka. Ez a méheken telepszik meg, és bár folyamatosan újabb gyógyszereket fejlesztenek, nagyon rezisztens, gyorsan immunizálódik, és legyengíti a méhek immunrendszerét.

Kapcsolódó cikk
„Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a méhekre!” – Méhek Világnapja a Kiskőrösi EGYMI-ben
„Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a méhekre!” – Méhek Világnapja a Kiskőrösi EGYMI-ben
Büszkeséggel tölti el a magyar méhészeket az a tény, hogy a világon elsőként hívták fel a beporzók, azon belül a...

Az utóbbi években nagyon küzdelmes a méhészek léte. Sok méhészetet számolnak fel, csökken a termelés. Ennek okai több tényezőre vezethetők vissza, de akik folyamatosan képezik magukat és piaci réseket találnak, tulajdonképpen még mindig életképesek maradhatnak. A covid persze nálunk is növelte a keresletet, szerintem lehet még ebből az ágazatból profitálni odafigyeléssel, precizitással és egy kis szerencsével. ”

Írta: Csiszér Erika
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS