Augusztus második hetében zajlott Csengődön a baptista imaházban a WAFT Alapítvány, a Csengődi Baptista Gyülekezet és az Út a Reményhez Alapítvány által szervezett angol nyelvi tábor. A résztvevő 25 csengődi, akasztói és kiskőrösi gyerek amerikai tanárok: Keith Sellers és felesége, Beverly mellett sajátíthatta el és gyakorolhatta az angol nyelvet öt napon át.

-Hirdetés-

 

A két gyerekcsoport délelőttjei angol nyelvi foglalkozásokkal, délutánonként változatos játékokkal, vetélkedőkkel és sok mozgással, egyebek mellett vizes programokkal telt, melyeket Szilágyi Kornél, az Út a Reményhez Alapítvány elnöke, a tábor egyik fő szervezője koordinált. A csütörtöki nap délutánján Szabó Balázs gospel énekes dalolt az orgoványi táborozókkal kiegészült közönségnek Krisztusról, az Élő Reménységről. A résztvevők együtt énekeltek az előadóval, aki kamaszkori élményeit is megosztotta velük és a hitéről is bizonyságot tett.

Mint azt Mészáros Nándor, a csengődi baptista gyülekezet vezetője, a tábor egyik szervezője elmondta, hogy – bár tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt – idén immár negyedik alkalommal szervezték meg a tábort, melynek az angol nyelv gyakorlása mellett a közösségépítés is fontos célja. – Keith és Beverly már jól beszél magyarul, de nagy segítségünkre volt a középiskolai közösségi szolgálatát töltő Lajter Hanna, aki tolmácsként segítette a nagyok csoportjának munkáját. A résztvevők nemcsak angoltudásban gyarapodhattak, hanem élményekkel, barátokkal és szeretettel is gazdagodhattak az öt nap alatt – mondta Mészáros Nándor.

Kotmájer Mihály lelkész a tábor záróalkalmán örömmel mondta el, hogy az egy hét alatt a gyerekek között sok örömteli pillanatban volt része, és a jövőt tekintve is reménységgel tölti el az a tapasztalata, hogy milyen segítőkészek és együttműködők voltak egymással a gyerekek.

–A szervezőknek tizenkét fő segített a tábor megvalósításában, akik mellett köszönet illeti a szülőket és a csengődi baptista gyülekezet tagjait is – mondta Farkas Gyula, a csengődi baptista gyülekezet gondnoka. – A tábort az „Ön választ, mi segítünk” program keretén belül a Tesco is támogatta 250 000 forinttal. Köszönet érte!

Mint azt a szervezők elmondták, havonta egy hétvégén szeretettel várják a csengődi baptista imaházba azokat, akik szívesen gyakorolnák az angol nyelvet és szeretnék megtapasztalni a közösséghez tartozás élményét. Az első őszi alkalom szeptember 19-én, vasárnap 16 órakor lesz.

(A fotókat a tábor szervezői és segítői készítették.)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS