Jótékonysági licitet indított a kiskőrösi DIEGO áruház és a HL-Otthon Építőipari Kft. egy a gyermekeknek meghirdetett, kreatív rajzpályázat kiemelt műveiből. A licit összegét az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel. 

Forrás: DIEGO (Kiskőrös)

8 darab gyermekrajzokat ábrázoló vászonképre lehet licitálni a kiskőrösi Diego áruház HL-Otthon Építőipari Kft. által szervezett „Gyermekek a gyermekekért” című jótákonysági akciónak köszönhetően. A karitatív kezdeményezés ötlete a márciusi bezártság idején született. 

-Hirdetés-

Hajnal-Kovács Boglárka, a HL-Otthon Építőipari Kft. ügyvezetője így nyilatkozott a Kiskőrös TV-nek: Ez egy nagyon nehéz időszak volt számunkra is, ezért arra gondoltam, hogy jó lenne egy újabb rajzpályázatot indítani, hiszen a két évvel ezelőtti is sikeres volt.”

Korábban csak óvodások részére indították el a rajzpályázatot. Idén tavasszal azonban már az általános és a középiskolások is részt vehettek benne, hiszen minden korosztályt érintett a pandémiás időszak. A két vállalat otthonok értékesítésével, berendezésével foglalkozik. E közös pont révén a rajzpályázat témája: “Az én színes otthonom” címet kapta. 

Weiszthauptné Fodor Ágnes, a kiskőrösi Diego tulajdonosa: Azt szerettük volna, hogy a gyerekek egy kicsit kimozduljanak az online oktatásból. Rajzpályázatunkkal egy kis színt szerettünk volna vinni a mindennapjaikba, ezért arra kértük őket, hogy rajzolják le saját színes otthonaikat. A felhívásra összesen 86 pályamű érkezett. A képeken jól látszik, hogy mennyire kreatívak, ugyanakkor nagyon másként gondolkodnak a gyerekek.” 

A szakmai zsűri: Furák Attila, a KEVI rajztanára volt. Végül 7 darab fődíjat, vásárlási utalványokat, egyedi tárgyi ajándékokat, valamint számos külső partner által felajánlott különdíjat adtak át a gyerekeknek. Így senki nem tért haza ajándék nélkül. 

A legszebb rajzokat vászonképre nyomtatták, melyeket licitre is bocsátottak. Az aukcióból befolyt teljes összeget az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak fogják felajánlani. 

A képek a kiskőrösi Diego facebook oldalán tekinthetőek meg, melyekre a fotók alatt lehet licitálni külön-külön. A licitkezdő összeg 5000 Ft, míg 2000 Ft a licitlimit. A gyerekek által készített alkotások aukciója egészen 2021. augusztus 31-én 24:00 óráig tart. A végső összeg közvetlenül az alapítvány számlájára fog érkezni. 

 

 

MEGOSZTÁS