Nyolc év hosszú szünet után 2021. augusztus 28-29-én újra megrendezésre kerül Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató. A Magyar Honvédség két bemutató repülést szervez. A szombati napon a kiskőrösi származású Szentendrei Dávid százados, a Magyar Honvédség egyik demó vadászpilótája fogja bemutatni a látványos, földközeli manőverezésekkel is tarkított bemutatót.
A rendezvény előtt megkerestük Dávidot, hogy mutassa be olvasóinknak milyen is a vadászpilóták élete, kiképzése és egyáltalán: miért döntött úgy, hogy vadászpilóta lesz.
Mikor és hogyan alakult ki benned, hogy felnőtt korodban vadászgépet szeretnél vezetni?
Már egészen kiskoromban vadászpilóta akartam lenni. Sokszor elmondja nekem keresztanyám, hogy már óvodás koromban is emlegettem, hogy egyszer ezt a szakmát fogom űzni. De hogy honnan indult, arra már nem emlékszem. Egy biztos, kisiskolás koromtól hajtott a vágy, hogy egyszer vadászpilóta lehessek.
Már az általános iskola befejezése után ebbe az irányba orientálódtál?
Először is katonai középiskola után érdeklődtünk, ahová jelentkeztem is, de nem vettek fel, mert időközben megszűnt az oktatási intézmény. Így Szegedre, a Déri Miksa Műszaki Szakközépiskolába jelentkeztem, ahol elektronikai végzettséget szereztem. A választásom oka egyértelmű volt: egyrészt alapvetően ilyen beállítottságú voltam, másrészt hallottam, hogy pilótáknak jobb, ha ilyen területen végeznek.
Mivel az álmaimat nem adtam fel, így a felsőfokú tanulmányaimat már a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folytattam, ahol mint villamosmérnök, de a szakirányt tekintve repülőgép fedélzeti fegyver technikusként végeztem. 2008. augusztus 20-án avattak hadnaggyá a Hősök terén.
Mikor jelentkeztél pilótának?
Az egyetem utolsó évében lehetett jelentkezni, és már a záróvizsgák előtt tudtam, hogy felvettek. Így az avatás után – mint friss hadnagy – nem ott kezdtem el pályafutásomat, ahová megkaptam a beosztásomat. Szolnokra kerültem, ahol szinte ugyanazok a tanárok tanítottak, mint az egyetemi képzés folyamán. 2 hét intenzív ejtőernyős kiképzést kaptunk, majd azt követően kezdődött el az elméleti képzés, így többek között az angolra, az alapvető repülő szerkezettanra, az aerodinamikára vagy éppen a fedélzeti rendszerekre összpontosítottak. Az elméleti képzést követően kezdtünk el repülni egy JAK-52-es típusú repülővel.
A szolnoki egy év után már pilótának számítottál?
Nem, csak jelöltnek. Jó 40 órányi repülést követően, 2009 augusztusában mentem ki Kanadába, ahol további 3 éves képzés várt rám. Az időtartam alapvetően 2 éves, de nálunk volt egy kis csúszás, mivel műszaki okok miatt feltorlódtak a kurzusok. Egy kurzuson 5-7 ember vett részt, ahonnan 3-4 fő vadászgépre, a többiek helikopterre vagy szállítógépre mehettek.
Tehát a legjobbak között is a legjobbnak kellett, hogy legyél.
Pontosan meg volt határozva, hogy hány darab hely van a vadászra, tehát teljesíteni kellett a kurzuson, mivel az első 3-ban kellett lenni, hogy bekerülhessél.
A nehézséget inkább a tanulásbeli különbség okozta, mivel idegen nyelven kellett nap, mint nap kommunikálni, és azon a nyelven oktatták már az általános tananyagokat is. Ezzel nem is volt probléma, mivel a magyarországi (szolnoki) angol felkészítés kiváló volt. Még ennek ellenére is az első 10 hét csak az angolról szólt.
Milyen repülőgépekkel képeztek ki benneteket?
Ott kiképzőgépek voltak. Többek között repültünk Harvard 2-vel, ami egy turbólégcsavaros gép, továbbá egy sugárhajtású brit Hawk-kal is. Ezek többnyire kétüléses gépek, így a repülőgépen töltött óráim nagy része oktatóval történtek.
A legvégén már a közvetlen harci kiképzés alapjainak a megtanulása volt a fő feladat. Tehát még mindig az alapokat tanultuk annak érdekében, hogy vadászpilóták lehessünk. Minden egyes feladat felért egy vizsgával, hiszen folyamatosan értékeltek, és minden egyes repüléssel nőtt ezeknek az értékeléseknek a súlya. Elmentem egy „sima” repülésre, ott ugyanúgy meg tudtam volna bukni akár, mint egy rendes vizsgaalkalmon.
Mi történt ezután? Már vadászpilótaként érkeztél haza?
Még mindig nem, olyan emberként jöttem vissza 2012 év végén Magyarországra, aki alapvető vadászpilóta tudással rendelkezett: alkalmas voltam arra, hogy azzá váljak.
2013-ban volt egy repülőnap, ahol az itteni pilótáknak az életét segítve dolgoztam. Ezt követően újra visszamentem Kanadába 3 hónapra, hogy ne úgy üljek be egy vadászgépbe, hogy nem repültem előtte. Ott felkent pilótának számítottam. Ezt követően 2014 tavaszán kerültem Svédországba, ahol már a JAS 39 Gripen típusú gépre képeztek át.
Tehát minden géphez külön oktatás párosul?
Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindig típust tanulunk. A gépek repülési jellemzői, koncepciói és a benne lévő rendszerek is mások lehetnek. Néha már a mögötte húzódó alapelgondolásban is van különbség. Egy brit gép nem minden esetben olyan, mint egy svéd. Viszont mindennél fontosabb, hogy tudd, mire képes a gép. Ez a képesség szabja meg azokat a határokat, amelyeken belül tudunk mozogni. Annyi azonban elmondható, hogy a repülőgépek ma már pilótabarátok: a régi időkben a figyelem 70 százalékát elvitte a vezetésük, ma már ez 50 százalék alatt van. Tehát az ember tud foglalkozni például a feladatra való koncentrálással.
Svédország után kezdtük el az itthoni képzést, ami körülbelül 1 év volt. Ezt követően mondhattuk el itthon, hogy vadászpilóták vagyunk. 2015 augusztusában már hazai szolgálatot adtam főhadnagyként. 2015 októberében Litvániába kerültem, ahol fegyveres légvédelmi szolgálatot láttunk el, így már a legelején sikerült nagy tapasztalatra szert tenni.
Hogy telik egy vadászpilóta átlagos, szolgálatban töltött napja?
Amikor bejövünk dolgozni, akkor azzal foglalkozunk, hogy kurrensek legyünk repülésből. A napjaink nagy része erre megy el. Reggel megtörténik az eligazítás: napi meteorológia, repülőtér helyzete, gépek száma. Ezt követően elkezdjük a felkészülést a repülésre, mely 2-3 órát is igénybe vesz a feladat bonyolultságától függően. 1-1.5 órás repülést követően megtörténik a feladat kiértékelése.
Úgy kell ezt érteni, hogy minden nap egy újabb „vizsga”?
Nem, mivel már kiképzett vadászpilóták vagyunk, ezért csak a saját jártasságunkat tartjuk fent, vagy ha újfajta dolgokba csapunk bele, akkor azt folyamatosan tanuljuk. Igaz van egy vizsgadrukkhoz hasonló izgalom, mivel új dolgot viszünk végre. Folyamatos tanulás van, mivel ahogy jönnek be az új rendszerek és fegyverek, azokhoz adaptálódni kell.
Amiket nagyon szeretek, azok a külföldi gyakorlatok. Ott több nációval, 20-30 géppel együtt repülve teljesítjük a feladatokat. Az ilyen alkalmak nagyon jók szoktak lenni.
Mik az orvosi alkalmassági feltételek? Vannak hitek és tévhitek, hogy nem lehetnek tömött fogak, korábbi törések, stb.
Vannak legendák, így van. Példának okáért elmondhatom, hogy nem kizáró ok, ha valakinek vannak tömött fogai, a lényeg, hogy ápoltak legyenek. Tudomásom szerint a korábbi csonttörés tekintetében sincs korlátozás, viszont a szemeknek jónak kell lenniük. Az tudni kell, hogy amikor az ember bekerül, akkor a legelején a legszigorúbb az orvosi, hiszen arra számítanak, hogy az egészségünk nem javul.
Térjünk vissza a repüléshez: 2 demó pilótája van a honvédségnek, melyek közül az egyik te vagy. Mit kell erről a feladatkörről tudni?
Először is szögezzük le, hogy ez nem az elsődleges feladatunk, de mint minden ország, így Magyarország is be szokta mutatni, hogy a hadseregnek milyen képességei vannak. Ha meghívják hazánkat különböző külföldi repülőnapokra, vagy éppen a most, 2021. augusztus 28-29-én megrendezésre kerülő repülőnapon ők adják elő az egyedüli bemutatót.
Ez egy külön összeállított program, melynek hossza körülbelül 10 perc. Látványos elemeket tartalmaz, ami gyakorlatilag egy vadászgéppel történő műrepülés. Szombati napon tőlem, míg vasárnap Majerik Máté főhadnagytól lesz látható a bemutató.
Egyébként rotálódik a rendszer, 2-3 éves váltásokban vannak új demó pilóták kijelölve.
Térjünk át egy huszáros vágással a magánéletre. Járod a világot, közben 8 órás munkarendben dolgozol. Ez hogyan illeszthető össze a magánéleteddel?
8 órás munkarendben dolgozok igen, de amikor szolgálatba állok akkor az 24 órát is jelent, mivel 0-24-ben történik a légtér védelme a hét minden napján. A magánéletben teljesen függetlenedni kell a munkától. A párommal, aki szintén a repülés világában dolgozik stewardessként, a nyáron kötöttük egybe az életünket. Ő pontosan átérzi a munkám „súlyát”.
Végezetül: mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan hozzád, vadászpilótákká szeretnének válni?
Lehet, hogy közhelynek hangzik, de nagy adag kitartás és szorgalom kell hozzá. Mindig meneteljenek afelé, amerre szeretnének.
Amint látszik, ez nem egy egyszerű út. Néha azt érzi az ember, hogy vannak benne buktatók, de ennek ellenére sosem szabad feladni az álmokat!
Sok jó leszállást kívánunk a jövőben is!
Képek: Szentendrei-archív, Szórád Tamás, Kelecsényi István, Farkas László.
