A Megyenapok keretében „Mi Petőfink!” címmel péntek délután tartottak Értéktár konferenciát Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

-Hirdetés-

Az izgalmas, szakmai előadásokban bővelkedő program színfoltja volt, hogy maga Petőfi Sándor „személyes megjelenésével” és verssel köszöntötte a résztvevőket.

A konferencia résztvevőit Domonyi László, Kiskőrös Polgármestere és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke köszöntötték.

Domonyi László, Kiskőrös Polgármestere elmondta, hogy fontosnak tartja értékeink őrzését. Büszkén hangsúlyozta, hogy a kiskőrösiek különösen vigyáznak Petőfi örökségére, mert fontos számukra a múlt és a jövő is.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a „Mi Petőfink!” nem csupán Bács-Kiskun megyéé, hanem Magyaroroszágé és az egész magyarságé. Sőt, verseit és életének történetét az egész világon ismerik, amely példaként szolgálhat mindannyiunk számára.

A megnyitó gondolatok után a jelenlévők elsőként az új megyei turisztikai imázsfilmet tekintették meg, melyben 25 olyan megyei érték kapott helyet, amik példásan illeszkednek a turizmus izgalmas világához. Az „Itthon, Bács-Kiskunban” című alkotást és készítésének körülményeit Kaszab Tibor, a film egyik készítője mutatta be a közönségnek. A film a megyénkben felelhető épített és természeti kincsek varázslatos világával, a sokszínű megyei kultúra bemutatásával hív el egy felejthetetlen utazásra Bács-Kiskunban.

A filmbemutatót követően olyan előadásokat hallhattak a részvevők, melyek középpontjában Petőfi Sándor életútja, üzenete, munkássága állt.

Elsőként a kiskőrösi Petőfi kultuszról Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója tartott előadást. Majd őt követte Dr. Bánki Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Bölcsészeti Központ igazgatója, aki előadásában arról beszélt, hogy miként jut el Petőfi Sándor üzenete a muzeológia és a digitalizáció 21. századi csatornáin a mai kor emberéhez.

Prof. Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese a költő 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepéről beszélt, majd Máday Norbert író, műgyűjtő identitásunk alapjairól tartott előadást.

Török Nikolett, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nemzetközi kapcsolatok referense a helyi értékekre alapuló tematikus turisztikai fejlesztésekről számolt be a jelenlévőknek. Elmondta, hogy a jelen megvalósítás alatt futó projektek között fontos szerepet kap a Borturisztikai útvonal kialakítása a „Sváb Sarok” településein és a Petőfi kulturális-tematikus útvonal kialakítása Bács-Kiskun megyében.

A Petőfi Emlékévek tervezett megyei programjait pedig Hajagos Csaba történész, muzeológus, kulturális örökségvédelmi szakértő a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat projektmenedzsere ismertette a résztvevőkkel.

A konferencia kiemelkedő pillanataiban Szántó István, a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság elnöke adott át elismerő okleveleket a megyei értéktárba kerüléshez javaslatot benyújtóknak és az értékek őrzőinek. Az értéktárban már 293 érték gazdagítja megyénk kincsesládáját. Ebből a mai napon 22 érték őrzője és javaslattevője kapott oklevelet.

A Tassi Zsilip megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Szilágyi Attila, a Közép-Duna Völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

A tassi Római Katolikus Templom értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Bese Gergő, a tassi Római Katolikus Plébánia plébánosa.

Az értéktárba bekerült a Tassi Református Egyházközség Temploma és kertje, valamint a Darányi sírkert is. A két megyei érték gondozásáért adományozott oklevelet Dobos Bence, a tassi Református Egyházközség lelkésze vette át.

A Darányi kastély és a Szerbith kastély megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Kiss Krisztina, a két kastély jelenlegi tulajdonosa.

A Szigetfői Őfra értéktárba kerülésének elismeréseként oklevelet kapott Gubacsi István, a Tassi Helytörténeti Egyesület elnöke.

Az Osztó- vagy Rózsa-sziget értéktárba kerülésérét járó oklevelet Dr. Molnár Pál, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség elnöke kapta.

A Dr. Szelecsényi Zsigmond kút, a Zsidó temető, a Darányi Ignác szellemi hagyatékának és Ransonnet-Villez Eliza munkásságának őrzéséért járó kitüntető oklevelet Németh Gábor, Tass Község polgármestere vette át, aki ma összesen 12 tassi értékért kapott oklevelet.

A megyei értéktárba bekerült a Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán. Az elismerő oklevelet Jánosi Mária, Fajsz község polgármestere és Légrádi József, a Duna Gyöngye Kishalász Egyesület titkára vették át.

A Dunavecsei Református Templom értéktárba kerülésért járó elismerő oklevelet Ablonczy Gábor, a Dunavecsei Református Egyházközség lelkésze kapta.

Dunavecsén, Nagy Pál háza is – mely szorosan kötődik Petőfi Sándor nevéhez – a megyei értéktár része. Az elismerő oklevelet Tóth József, a Dunavecsei Városfejlesztők Közösségi Egyesületének elnöke vette át.

A Petrovics Mészárszék értéktárba kerüléséért járó oklevelet Aranyi Ágota, a Vikár Béla Könyvtár intézményvezető könyvtárosa kapta.

A dunavecsei Polgármesteri Hivatal és a Dunavecsei Híd értéktárba kerüléséért járó oklevelet Nagy Erzsébet, Dunavecse Város jegyzője vette át.

A Túzok (Otis tarda) hazánk legnagyobb szárazföldi szárnyasa és egyben a világ legnagyobb tömegű repülni képes madara is bekerült a megyei értékek közzé. Az erről szóló oklevelet Sárkány József, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa vette át.

A Kalevala Nap – Vikár Béla hagyomány is megyei érték. Az erről szóló elismerő oklevelet Gallai Eszter, a Dunavecsei Művelődési Ház intézményvezetője vette át.

A dunavecsei értékek gondozói és őrzői mellett Vörös Sándor, Dunavecse Város polgármestere, mint javaslattevő 8 oklevelet vett át a mai napon.

A Kiskőrösi Szent József Katolikus Templom értéktárba való felvételéért járó kitüntető oklevelet Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere és Suhajda János, a Kiskőrösi Római Katolikus Egyházközség Világi Elnöke vették át.

A Tisza-levélgyűjtemény, mint érték őrzéséért és gondozásáért járó oklevelet Krámer Iván, gyűjtő és Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere vették át.

MEGOSZTÁS