Továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át.

-Hirdetés-

Mindezt Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin, az operatív törzs vezetője ezt azzal indokolta, hogy az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

A miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: semmi nem indokolja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szabályait felülírják, és általános korlátozásokat vezessenek be.

MEGOSZTÁS