A megyei I. osztályú női labdarúgó bajnokság küzdelemsorozata is elkezdődött. Az új szezonban hét csapat küzd meg egymással a bajnoki pontokért Mórahalmi TSE, a jánoshalmi Arany Bácska, a Bácsalmási PVSE, a Kecskeméti LC, a Kerekegyházi SE, a LUA Baja és a Kiskőrösi LC személyében.

-Hirdetés-

 

A kiskőrösiek szeptember 11-én játszották le első bajnoki találkozójukat az új szezonban, amikor hazai környezetben 3-0 (0-1) arányú vereséget szenvedtek a Mórahalmi TSE gárdájától: Herceg D. – Soós, Varga P., Opauszki (Balaton), Kovács A., Wieszné (Herceg V.), Kovács L., Csehi L., Terecskei. A kiskőrösi csapatból sérülés és egyéb okok miatt többen is hiányoztak, így tartalékosan álltak fel a találkozóra. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, mely során mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. A vendégek a 31. percben szerezték meg a vezetést (0-1), majd a második félidőben két védelmi hibát kihasználva nyertek 3-0-ra. A tavalyi bajnokcsapat ellen jól helytálltak a kiskőrösi lányok és a játék képe alapján szorosabb is lehetett volna a végeredmény.

Makó Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-A csapat számára már augusztusban elkezdődött a nyári felkészülés. A játékoskeretünk szinte teljesen átalakult, hiszen a csapatunkból öt alapember abbahagyta az aktív játékot munkahelyi elfoglaltság és iskolai tanulmányok miatt. Mindezek figyelembevételével egy teljesen új csapatot kellett kialakítani az új szezonra. A sorsolás sajnos most nem kedvezett nekünk, mivel az első bajnoki mérkőzésünket a legerősebb csapatnak számító tavalyi aranyérmes Mórahalom ellen kezdtük. Az első félidőben kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Sajnos ellenfelünk a szünet előtt egy lesgóllal szerzett vezetést, ami megtörte a csapatunk lendületét. A bekapott gól után mintha elfelejtettünk volna focizni és a második mórahalmi találatot követően feladta a csapat a küzdelmet. Megpróbálunk tanulni a hibáinkból és dolgozunk tovább, hogy a jövő héten a bajaiak ellen javítsunk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS