A 2021/2022. évi tanévben új fuvola és furulya szakos pedagógussal bővült a Kiskőrösi SZÓ-LA-M kollektívája. Szűcsné Hegedűs Orsolya, az iskola egykori tanulója szeptembertől furulyát és fuvolát is oktat Kiskőrösön.
Bemutatkozik Szűcsné Hegedűs Orsolya.
Mesélj egy kicsit magadról kérlek!
Zeneszerető családban nőttem fel, szüleim fontosnak tartották,hogy tanuljak valamilyen hangszeren. 6 éves koromban zeneoviba jártam Oláh Gyöngyi nénihez, majd 8 évesen Pusztai Virágnál kezdtem el zongorázni. A Bem iskolában furulyáztam egy kis zenekarban, az akkori énektanár csábított a csapatba. 6. osztályos voltam, amikor beleszerettem a fuvolába. Akkor már öt éve zongoráztam, viszont nem volt kiadó hangszere a zeneiskolának, ezért egy évet furulyáztam Fehér Laci bácsinál, majd átkerültem Markóné Csányi Gabriellához. Ő adta a kezembe a fuvolát és indított el a zenei pálya felé vezető úton. Szélsebesen haladtunk és jól ment. Nagyon élveztem. 7. osztályos voltam ekkor és sokat gondolkoztam azon, hogy mi is lehetne belőlem. Eközben bekerültem a fúvószenekarba és sokféle kamaracsoportban muzsikáltam, ami szintén nagy hatással volt rám. Mellette zongorára is jártam, melyet szintén élveztem. Pusztai Virág tanárnővel még egy Pozsonyi tehetsegkutató versenyen is részt vettünk nyolckezes formációban. Zeneiskolásként -főleg felvételi előtt- öt napból négyet egészen késő estig a SZÓ-LA-M-ban töltöttem. Gabi is és Virág is nagy hatással voltak rám. Tetszett, hogy gyerekekkel foglalkoznak. Engem az óvónő szakma is érdekelt, de aztán mégis a zene volt az, ami a legjobban vonzott, illetve arra gondoltam, hogy ez egy nagyon szép foglalkozás. Hiszem azt, hogy Isten mindenkinek adott tehetséget valamihez. Reméltem, hogy ez az én hivatásom lehet. Egy kicsit későn döntöttem el, hogy fuvolista szeretnék lenni. Gabi közben várandós lett, így átkerültem egy szintén országosan elismert, kiváló tanárhoz: Albert Józsefhez, aki eredményesen felkészített a felvételire. 15 éves koromban Kecskemétre felvételiztem. Nem volt könnyű, mert három évem volt felkészülni. Mindamellett, hogy emberileg próbáltam megtenni mindent, akkor azt kértem Istentől, ha ő is akarja, támogasson ezen az úton. Így kerültem Kecskemétre, a Kodály Iskolába Berényi Beához. 2005-2009-ig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán tanultam Romos Zsolt, Fülep Márk és Tímár Judit keze alatt. A főiskola után férjhez mentem, majd elkezdtem a mesterképzést, ahol a tanári és a művészmester szakot egyszerre végeztem, ott pedig Drahos Béla volt a tanárom. Ezután született meg két kislányunk.
Miért volt fontos számodra, hogy kamarában is zenélj?
Én mindig sokkal jobban szerettem kamarában zenélni, mint egyedül. Élmény számomra, amikor egy-egy mű megszólaltatása érdekében egymásra hangolódunk, összedolgozunk. Érezzük egymást és ismerjük egymás lélegzetét, mozdulatát, mert a zenében szinte eggyé válunk. Nem utolsósorban az izgalom is osztódik.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy nemcsak zenélni szeretnél, hanem oktatni is?
Középiskolai tanulmányaim alatt többször elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne művésznek lenni, de láttam a tanáraimat, hogy ők hogyan élnek, hogyan bánnak a gyerekekkel, és ez nekem olyan szép volt. Ahogy segítik a növendékeket, kibontják őket és szárnyakat adnak nekik. Megéltem ezt diákként és kíváncsi voltam a másik oldalra.
A Kiskőrösi SZÓ-LA-M-ban most tanítasz majd először?
Igen. 2006-tól egészen 2021-ig Pécsen voltam állományban, ott tanítottam a Lantos Ferenc Kossuth-díjas festőművész, művésztanár és Apanyi Mária Apáczai-Csere János díjas zene-művésztanár által alapított Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában, ami egy különleges iskola, mert Ferenc és Mária a természet és különböző területek közötti összefüggésekre épülő nevelési programot dolgozott ki, melynek fontos része az improvizáció is. Kedves időszak volt, ottani kollégáimtól sokat tanultam és az együtt töltött évekre szeretettel emlékezem. 2020 őszén döntöttünk úgy, hogy 11 év után hazaköltözünk.
Milyen érzés visszajönni a SZÓ-LA-M AMI-ba úgy, hogy te magad is itt sajátítottad el az alapokat?
Nagyon furcsa, leginkább az, hogy kollégáim között vannak azok a tanárok, akik engem is tanítottak. De hálás vagyok, mert azt látom, hogy örömmel fogadnak, segítőkészek. Az épület pedig azért is kedves nekem, mert sok-sok évvel ezelőtt a szüleim a mostani hangversenyteremben mondták ki a boldogító igent.
Milyen célokat tűztél ki erre a tanévre, mit szeretnél átadni a diákjaidnak?
Én most GYES/GYED után jövök vissza, újból bele kell rázódnom a tanításba. Kiskőrösön és Izsákon is fogok tanítani. Célom az, hogy megálljam a helyemet és szeretettel, kreatívan tudjam a gyerekeket tanítani. Megszerettessem a zenét, a hangszert és remélem, egyszer nekik is annyit jelent majd, mint nekem, ha nem is lesznek mind zenészek.
Életed során mennyire voltak rád hatással a tanáraid, van akihez kedves emlék fűz?
Szeretettel emlékszem vissza arra, amikor először léptem be a SZÓ-LA-M AMI kapuján. Apukám elvitt felvételizni még óvodásként, akkor Boldoczki Sanyi bácsi volt az igazgató és tárt karokkal fogadott. Szimpatikus volt, jó volt ott lenni és a légkör is megfogott. De nemcsak hozzá, hanem szinte minden tanáromhoz van kedves történetem.
Milyen tanáccsal látnád el azokat, akik érdeklődnek a zenetanulás iránt?
Mindenképpen azt tanácsolnám nekik, hogy vágjanak bele, hiszen a zenetanulás annyira sokrétű, nemcsak az fog megmutatkozni, hogy ügyes-e a gyermek a zenélésben, hanem ez ugyanúgy kihatással lesz egyéb tanulmányaira is, vagy akár a munkájára, koncentrációjára, kitartására. Illetve vannak olyan korszakok, amikor a zenehallgatás, vagy a zenélés vigaszt nyújt az ember lelkének. Ha nem is oldja meg a felmerülő problémát, nehézségeket, de a lelket biztosan lecsendesíti. Mindezen túl, hatalmas élmény zenekarban /kamarában játszani, fellépésekre járni, zeneszerető társakra lelni, „zenéül beszélni”.
