2020-ban a pandémia miatt csak zárt körben rendezték meg a Kiskőrösi Óvodák Szücsi Óvodájában a hagyománnyá vált Mihály-napi vásárt. Idén azonban mindenki előtt nyitva állt a kapu, bárki bemehetett egy lángosért vagy zsákbamacskáért egy kuponért cserébe.

A szüretelés fortályait is kipróbálták a gyerekek
-Hirdetés-

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gmoserné Zsuzsa néni a helyi szlovákok vezetője és Szlovák Pál, Gmoser András helyi képviselők is családjuk körében.

A Gmoser család és Kecskemétiné Viczián Ilona, a Szücsi Óvoda vezetője

Szeptember 24-én rendezték meg a Mihály-napi forgatagot a nagycsoportosok Szücsné Szabó Éva szervezésében, amely az ovi udvarán valóban vásári hangulatot keltett. Fellépett az óvoda mindhárom csoportja, sőt egykori ovisok – akik mára már iskolás diákok – is visszatértek, hogy a nagycsoportosok néptáncához csatlakozzanak. Citerázott a Vízkereszt Citerazenekar Akasztóról, szlovákul énekelt Csergő Katalin óvodapedagógus.

Az óvónők csodaszép szlovák viseletben várták a vendégeket. Régi és jelenlegi ovisok és családjaik töltötték meg az udvart, a szülők és nagymamák helyben sütötték a lángost, pattogtatták a kukoricát. A gyerekek pedig megismerték a vásárfia szót, kis kuponjaikkal álltak sorban zsákbamacskáért, lángosért, süteményért. Az ugrálóvár is folyamatosan gyerekkacajtól volt hangos, aki pedig tehette, sorban állt a szintén óvó nénik által készített arcfestésért is.

Torgyikné Balogh Noémi arcfestés közben

A rendezvényről, a hagyományról a nagycsoportosok óvónénijét, Szücsné Szabó Évát kérdeztem:

A Mihály-napnak hagyománya van az óvodánkban. A Mihály-napi vásár az első őszi óvodai ünnepünk, amelyre szeptember elejétől készülnek a gyerekek, a pedagógusok és persze a szülők is. Az idei Mihály-nap kicsit nehezebb volt a sok betegség miatt, de együttes erővel megoldottuk, hogy műsor, népi játszótér, portékák és sok-sok finomság legyen a vendégeknek. Három ovisunk édesanyja, Kőháziné Balázs Karolina és családja jóvoltából tudtunk a gyerekeknek pár órán át ugrálóvárat is biztosítani. Nemcsak a jelenlegi ovisok és családjaik jöttek el erre a különleges alkalomra, hanem évről-évre sokan járnak vissza ilyenkor a régi óvodások közül is nosztalgiázni. Az akasztói Vízkereszt Citerazenekar három tagja citerált népi zenéket a szerepléshez, volt népi játszótér is, ahol a gyerekek szőlőt darálhattak. Segítettek a néptáncos gyerekek is a műsort szebbé tenni, ahol kettő kislány régi ovisunk Suba Kíra, Szabó Csenge, illetve párjaik Őszi Balázs és Kecskeméti Máté. A Kiskőrösi Szlovák Önkormányzat elnöke és egykori pedagógustársunk Györk Ernőné megismertette a szlovák népviseletet velünk. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az Eatrend Kft.-nek, akik teát és limonádét ajánlottak fel az óvodának. Így telt el a mi kis Mihály-napunk, amit jövőre is nagyon szeretnénk megrendezni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS