A Kiskőrösi LC megyei I. osztályban szereplő női labdarúgó csapata már három bajnoki mérkőzést is lejátszott az új szezonban. Az együttes eddig két vereség mellett, egy döntetlent ért el.

A csapat hazai környezetben kezdte a bajnokságot, amikor 3-0-ra kaptak ki a jó erőkből álló Mórahalom gárdájától. Ezt követően Baján vendégszerepeltek, ahol 1-1-es döntetlent értek el Wieszné Oláh Krisztina találatának köszönhetően.

A csapat legutóbb október 3-án a bajnoki címre is esélyes Kerekegyházi SE gárdáját fogadta, akiktől 5-0 (0-2) arányú vereséget szenvedtek: Herceg Dorina (Balaton) – Sebők, Soós, Opauszki, Ballagi (Varga P.), Wieszné (Herceg Vanessza), Kovács L., Kovács A., Csehi L., Zahorszki.
-Hirdetés-

Ezen a napon az igen erős ellenféllel szemben nem sok esélye volt a kiskőrösi lányoknak. A hazai csapat jobb helyzetkihasználással szorosabbá tehette volna a találkozót, melyen a kiskőrösiek helyzetét nehezítette, hogy a második félidőben Herceg Dorina kapust sérülés miatt le kellett cserélni.

Makó Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-Ismertük az ellenfelünket és tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. A tavalyi évhez képest az ellenfelünk megerősödött új játékosokkal, ami meglátszik a jó eredményeiken, hiszen sokgólos győzelmeket aratnak. Mindezek tudatában az eredmény nem lepett meg, de bíztam abban, hogy ennél szorosabb mérkőzést sikerül játszanunk.
A csapatunk a nyáron átalakult, több fiatal van a keretünkben és még idő kell, hogy megfelelően összeszokjunk. A találkozó során, az öt bekapott gól ellenére jól védekeztünk, de sajnos a döntő pillanatokban a vendégek rutinosabb, képzettebb játékosai gólokra váltották a hibáinkat. Fontos megemlítenem, hogy nekünk is voltak komoly gólszerzési lehetőségeink, de sajnos azokat nem tudtuk értékesíteni. Nagyon sajnálom, hogy a kapusunk, Herceg Dorina lesérült, mert helyette kényszerből a bal oldali védőnket, Balaton Dominikát kellett a háló elé beállítanunk. Úgy gondolom, hogy ebből a mezőnyből a Kerekegyháza magasan kiemelkedik, de nagyon remélem, hogy a szezon végére harcban tudunk maradni a dobogóért.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS