2013 óta folyik táncoktatás Tázláron a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában, évente induló tánctanfolyam formájában. A foglalkozásokat, azóta is Hirsch Éva, iskolánk tanítója tartja, aki 12 évig versenytáncolt, és a mai napig is azon dolgozik, hogy a tánc művészetét közelebb hozza a gyerekekhez. Számos iskolai és faluszintű rendezvényt színesítettünk a különböző táncos produkcióinkkal. Több sikeres pályázat megvalósítását tudhatjuk magunk mögött. 2020-ban egy újabb pályázati felhívásra bukkantunk, ami óriási lehetőségnek tűnt kis iskolánknak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósuló pályázat (NTP-MŰV-20-0099), mely a „Táncoljunk!” nevet kapta. Ennek részeként valósulhatott meg október 4-én egy táncszínházi előadás a tázlári Művelődési házban.

-Hirdetés-

A VSG Táncszínház 2009 óta a sikeresen működik, járva az országot, hogy káprázatos előadásaikkal lenyűgözzék a közönséget. A tánc nyelvén „mesélnek” történeteket, ismert meséket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Október 4-én, hétfőn a társulat a ,,Szépség és a szörnyeteg” című mesét adta elő. A darab egy felvonásban mesélt a nagycsoportos óvodásoknak, az iskolásoknak, a pedagógusoknak, a szülőknek és a meghívottaknak. A mese mottója és egyben az előadás utolsóként elhangzó mondata:

“NE FELEDJÉTEK, A BELSŐ SZÉPSÉG MINDEN KÜLSŐSÉGNÉL RAGYOGÓBB, ÉS TÖBBET ÉR MINDEN KINCSNÉL!” 

Kertész Péter Jászai díjas színművész rövid, de ízes átvezető narrációi, az Egyesült Államokból érkezett maszkok és a színházi jelmezek, a látványos háttérvetítéses díszletek és a klasszikus zenei aláfestés valódi nagyszínházi élményt biztosított számunkra.

Külön megemlítenénk Vass Sándor Gergelyt, a VSG Táncszínház vezetőjét, koreográfusát, rendezőjét, aki mérhetetlen profizmusával felejthetetlenné tette ezt a napot. Aki megálmodta és létrehozta ezt a csodát kis csapatával, elvarázsolva az összes jelenlévőt.

Írta, képek: Petriné Bugán Barbara

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS