A megyei I. osztályú női kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi NKSZSE gárdája október 9-én hazai környezetben lépett pályára. A lányok a bajnokság 4. fordulójában a Kiskunmajsai KC együttesét fogadták.

A kiskőrösi együttes egy kiegyenlített első félidő után 27-23 (11-11) arányú vereséget szenvedett: Boldizsár (k), Borbényi, Csepregi 2, Domokos-Faragó 3, Fazekas 1, Kornóczi, László 2, Lucza, Mokos 8, Schiszler 4, Tösmagi 1, Varga A. 2, Zsubori.

-Hirdetés-

A vendégek igen tartalékosan álltak ki a mérkőzésre, mivel cserejátékos nélkül érkeztek és játszották végig a találkozót. Az első félidőben felváltva estek a gólok és szoros volt a mérkőzés. A vendégek két találattal is elhúztak, de a kiskőrösi csapat egy emberelőnyös helyzetet jól kihasználva a félidő végére egyenlíteni tudott.

A második játékrészben a kiskőrösiek sok hibát vétettek védekezésben, és ezeket kihasználva, több gólos előnyre tett szert a Kiskunmajsa csapata. A találkozó utolsó harmadára már eldőlt az eredmény egy olyan mérkőzésen, ahol a kiskőrösiek koncentráltabb, bátrabb játékkal pontot, vagy pontokat szerezhettek volna. Döntő volt a végeredmény tekintetében, hogy a hazai együttes négy hétméterest is elhibázott.

Kiskőrösi NKSZSE csapata és az edző, Czérna János
Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-A mai napon egy igen erős ellenféllel szemben kellett pályára lépnünk, de lehetett volna esélyünk egy jó eredmény elérésre, mert a kiskunmajsaiak igen tartalékosan érkeztek. A tudás, a tapasztalat, és az életkor tekintetében is a vendégek előttünk állnak, azonban mi szerettünk volna meglepetést okozni. Biztattam a lányokat a bátor játékra, és arra kértem őket, hogy sokat fussanak, fáradjon el ezáltal a csere nélkül kiálló ellenfelünk. Sajnos nem tudtuk nagy versenyfutásra kényszeríteni az ellenfelünket, jól lassították. A játékos és a védekezésben elkövetett hibáink miatt sok támadásukat góllal tudták befejezni. A hétmétereseket rendszeresen gyakoroljuk, ezért is bosszantó, hogy ilyen sokat kihagytunk, ami szintén nagyon befolyásolta a végeredményt. A továbbiakban nagyobb hittel, bátorsággal kell játszanunk, hogy eredményesek tudjunk lenni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (58 db kép)