Szomszédvári derbire került sor Akasztón 2021. Október 17-én vasárnap: a hazai csapat vendége a Harta együttese volt, mely találkozó mindig nagy presztízzsel bír. A mérkőzésre ennek fényében sokan voltak kíváncsiak. A kilátogató szurkolók főleg a második félidőben nem is csalódtak. A végén végül a Harta együttese szerezte meg a győzelmet.

-Hirdetés-

A találkozó harmadik percében már is előnybe kerülhettek volna a hazaiak, hiszen tiszta ziccerben Szabó I. Szabolcs gyakorlatilag az üres kaput nem találta el. A 10. percben Szabó Zsolt remek átadása után Palla Lajos lőtt nagy helyzetben fölé. Gyorsan kétgólos előnyre tehettek volna szert a hazaiak. Az első félidőben több, nagyobb lehetőség nem igazán alakult ki. Jobbára a mezőnyben folyt a játék. 0-0-s állással vonultak pihenőre a csapatok.

Akasztó FC

A második félidőben azonban felgyorsultak az események. Hat gól és egy piros lap is tarkította a mérkőzést. Az 59. percben Fekete Tamás adott be jobbról. Beadását a középen üresen érkező Tóth Barna fejelte a bal alsóba 0-1. A 63.percben megfogyatkoztak a hazaiak. Egy labdavesztést követően Varga Milán passzolt precízen Feketéhez. Aki elindult Németh Zsolt kapuja felé azonban Dobosi Zsolt szabálytalankodott vele szemben a tizenhatos vonalánál. A játékvezető az asszisztenssel való egyeztetés után a piros lapot mutatta fel Dobosinak. Egy perc múlva Varga Milán szabadrúgását öklözte ki Németh Zsolt, majd rövidesen Varga Milán szöglete után az előre húzódó Nasz Balázs fejesét mentették szögletre a hazai védők. Majd az újabb sarokrúgást követően Fekete küldte kapura a labdát, amit a gólvonalról Márki vágott ki. A 68. percben négyet is cserélt a hazaiak edzője Szrenkó István. A 73. percben mégis a Harta szerzett újabb gólt. Varga Milán továbbítása után Csehi Tamás adott be balról, majd a vendégek 14-es számú játékosa Tóth Barna nem ért bele a labdába, amit nagyon jól tett, hiszen a mögötte érkező Fekete Tamás fejjel bevette a hazai kaput 0-2. Igaz volt egy kis tanakodás, hogy a labda bent volt-e, de a játékvezető egyből a középkezdéshez mutatott.

Harta SE

Ezek után jöttek a hazaiak percei. Két csereként beállt játékos is gólt szerzett. A 77. percben Juhász Tamás jó húsz méterről megeresztett lövése landolt a jobb alsóban 1-2. Három perc múlva Bajusz Patrik nagyszerű emelése után már is egyenlő volt az állás 2-2. Azonban a 83. és a 85. percben jött a hidegzuhany a hazaiak számára, hiszen a Harta kétszer is betalált. A 83. percben Grecu átívelte a labdát jobbról a bal szélen érkező Varga Milánhoz. Aki a hazai hálóőr lábai között lőtte a lasztit az akasztói kapuba 2-3. Két perc múlva újabb hazai védelmi hibát kihasználva Hamar Erik tiszta ziccerben precízen emelte át a labdát a kijövő Németh Zsolton 2-4.

A találkozót így a vendégek nyerték meg. Az Akasztó pedig zsinórban elszenvedte ötödik vereségét is. Számukra valószínűleg jól fog jönni a jövő heti szabadnap.

Akasztó FC – Harta SE 2-4

Akasztó FC: Németh Zs., Csoba (Geiger), Dobosi, Kapus, Szabó I. Szabolcs (Pandur), Kerekes (Juhász T.), Szabó Zs., Vincze D. (Bánszki), Palla, Bányai (Bajusz), Márki. Vezetőedző: Szrenkó István.

Harta SE: Hauschen, Makó, Nasz, Hamar, Fekete (Marte), Csehi (Follárdt), Grecu (Sztakó), Pinczési, Tóth B.(Gillich), Pintér, Varga M. Játékos edző: Csehi Tamás

Szrenkó István vezetőedző Akasztó FC:

Ha az első tíz percben rúgunk kettőt, akkor azt gondolom a Harta nem szólhat semmit. Nagy valószínűséggel el is dőlt volna a meccs. 0-0-s félidő után abszolút nem volt benne a meccsbe, hogy négyet fogunk kapni. 0-1 után volt egy kiállításunk. Onnan el kezdtünk focizni, rúgtunk két gólt. De sajnos két fegyelmezetlenségből kaptunk gólt, amit megye 1-ben életveszély megtenni. Itt a példa rá: nem megyünk vissza az emberre, négyszer szólok, ordítok és sétálunk, kocogunk. Így sajnos nem megy. Viszont a helyzeteinket be kell rúgni. Amíg nem hisszük el, hogy tudunk focizni és jól játszani addig sajnos ezek a hibák nagy valószínűséggel be fognak jönni. Ahogyan tettük az első négy fordulóban és a kupameccsen ahol nagyon szépen játszottunk. Most lesz egy szabadnapunk. A fejekben rendet kell tenni, és neki menni a Kiskőrös elleni derbire. Ha viszont nem tudják felszívni magukat a játékosok arra a meccsre akkor sajnos óriási bajok vannak a csapat körül. Gratulálok a Hartának.

Csehi Tamás játékos edző Harta SE:

Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Most a két csapat nem a legjobb formában van. Nekünk óriási dolog, hogy tudtunk nyerni. Én hiszek a munkában és látom a fiúkat is, hogy hétköznap is rengeteget teszünk érte. Végre kijött. Remélem ez nagy lökést ad nekünk, hiszen ránk fér már. Óriási gratuláció a csapatomnak. Három gólt rúgtunk két hete Tiszakécskén, amivel nem tudtunk pontot szerezni. Most sikerült négyszer is betalálnunk, ami győzelemmel párosult. Az első félidőben az Akasztó jobban játszott. De a második félidőben mi jobban kihasználtuk a helyzeteinket, és kontrákban is jobbak voltunk. Így meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Le a kalappal a srácok előtt. További sok sikert kívánok az Akasztónak.

MEGOSZTÁS