Elkészült a „Kupagyőzelem kék-fehérben” című film a Kiskőrösi LC 2021-ben Bács-Kiskun Megyei Kupát nyert labdarúgó csapatáról. A Kiskőrös TV készítette a filmet a tavalyi megyei I. osztályú tavaszi találkozókról, valamint kupagyőzelemről: 1 óra 55 perces.

 

-Hirdetés-

A mérkőzések góljai és egyéb jelenetei mellett riportok, értékelők, olyan soha nem látott öltözői képek szerepelnek a filmben, ami az utolsó percig izgalmassá és nem mindennapivá teszi az anyagot. Elhangzik majd egy olyan motivációs anyag is, ami minden kiskőrösi sportolónak és sportbarátnak útmutatást adhat.

Október 27-én 17 órától a Petőfi Sándor Művelődési Központban (nagy mozi terem) lesz levetítve a film. Itt köszöni meg a város vezetése a klubnak (a tervek szerint az összes korosztály csapatai eljönnek) a szép eredményt. Emlékezzünk együtt a kupagyőzelemről és ünnepeljük meg a szép sikert!

A kívülállók számára támogatói jegyek megvásárlásával lehet megtekinteni az előadást, ami egy 500 forintos belépő megvásárlását jelenti. A jegyek az előadás alkalmával a művelődési központban, valamint elővételben is megvásárolhatók: Barthos Zoltán Dózsa Gy. úti zöldségboltjában (a focipálya mellett), a Kiskőrösi LC edzőinél, a klub ügyintézőjénél Miklós Ferencnél, a Kiskunmajsán lejátszandó Kiskőrösi LC – Jánoshalma (2021. 01. 24.) megyei I. osztályú mérkőzésen, Filus Tibornál és a Városi Sporttelepen a „Fakupa” Amatőr Labdarúgó Bajnokság október 25-én (17.20 órától) megrendezendő játéknapja alkalmával.

MEGOSZTÁS