Megrendített és mély fájdalommal töltötte el szívünket, hogy 2021. november 7-én eltávozott a földi életből Dr. Szilágyi Sándor címzetes főorvos.

Dr. Szilágyi Sándor tavaly adott interjút portálunknak, ahol elmondta: mindig is a természet érdekelte igazán. Ebből kifolyólag erdész szeretett volna lenni, de szülei motivációjára az orvosi hivatás mellett döntött. Az orvosi egyetem elkezdése előtt betegkísérőként is dolgozott, ahol az orvostudomány és a gyógyászat több területébe is beleláthatott. Itt döntötte el véglegesen, hogy a fogorvosi pályára lép.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Budapesten, a SOTE-n szerezte meg orvosi diplomáját, majd a tanulmányai befejezését követően 1973-ban Kecelen kezdett el dolgozni, ezt követően 1974-ben Kiskőrösre került. 1997. január 23. óta látta el a fogorvosi alapellátási feladatokat a városban az önkormányzattal kötött szerződés alapján. 

Az utolsó képek egyike: mindig is szerette a természetet. (Fotó: Szilágyi család archív)

A munkája végzése során mindig is azt tartotta szem előtt, hogy nagyon sok embernek segíthetett. Példaértékű (sokszor emberfeletti) munkabírása, alázata és kedves, megértő szavai nemcsak a fogakat, de a páciensek lelkét is gyógyították.

1974-ben vette feleségül Viczai Erzsébetet, mely házasságból három gyermekük született: Réka, Gergely és Miklós.

Életének és munkájának elismeréseként Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Kiskőrös Város Egészségügyi és Szociális Ellátásért” díjban részesítette 2007-ben. Az alapellátásban eltöltött több mint két évtizedes munkájáért címzetes főorvosi címet is kapott 2020. június 24-én.

2021. november 10-én (szerdán) a kiskőrösi Szent József Katolikus Templomban 17 órakor kezdődő szentmisén Szilágyi doktor úrért imádkozunk.

Dr. Szilágyi Sándor emlékét, szellemiségét szeretettel őrizzük.

Együttérzésünket fejezzük ki a család számára:

VIRA.HU szerkesztősége

MEGOSZTÁS