Ha Márton-nap, akkor Soltvadkert. Ezt már mindenki tudja, aki szőlészettel, borászattal foglalkozik a Kunságban. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a már hagyományos Márton-napi újbor ünnepet Soltvadkerten a Hegyközség és az Önkormányzat szervezésében.

-Hirdetés-

Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Feldman Zsolt Mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár ”ÉVÉRTÉKELŐ” címmel, a mezőgazdaság, a szőlő és borágazat helyzetértékeléséről tartott előadást. Az előadásból megtudhattuk, hogy a 2020-as évhez képest némileg csökkent a borszőlő terület 2021-re, s vele párhuzamosan a szőlőtermés is. Amennyiben országosan nézzük, akkor 61 800 ha borszőlő terület van ma Magyarországon, ebből a Kunságban 20 200 ha. Egyenlőre még csak becslések vannak arra, hogy mekkora szőlőterméssel számolhatunk 2021-ben, azonban az előzetes ismeretek alapján a Kunságon 1 683 000 mázsa szőlőt szüreteltek le. Szintén becslések vannak arra, hogy országosan és az egyes borrégiókban milyen bortermelésre számíthatunk. A becsült értékek alapján 2020-hoz képest némi növekedéssel számolhatunk, hiszen az előrejelzések szerint 3,07 millió hl bor készülhet el a 2021-es szüret lezárultát követően, ebből a Kunságon 1,16 millió hl bor készülhet.

Az ágazat segítése érdekében megjelent pályázatok adatait végigtekintve láthatjuk, hogy mekkora igény mutatkozik a mezőgazdasági területek fejlődése érdekében kiírt pályázati forrásokra.

Pályázati forrásokat bemutató statisztikai adatok 1

A 2021-es évjárat legnagyobb kihívása az aszály címmel tartott előadást Dr. Németh Krisztina, a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tudományos fő munkatársa.

Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet intézetigazgatója a 2021-es évjáratot értékelte borászati szempontból.

Dr. Brazsil Dávid, Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Főtitkára a Borpiaci helyzetről tartott előadást.

 

Szőlősor művelő forgókapa alkalmazásáról tartott egy izgalmas tájékoztatót Nagy Gábor, a Vadkert Agrotechnika Kft. ügyvezető igazgatója.

Hugyi László, a Vinartis Kft. képviseletében az erjedési segédanyagokkal kapcsolatos tapasztalatokat osztotta meg a 2021-es évjáratban.

Újbor kóstoló Soltvadkerten

A szakmai előadásokat követően az újborok kóstolója következett. Összességében kijelenthető, hogy a 2021-es év egy nagyon jó évjárat. Gyönyörű borok készültek el a Kunságon. Aki csak teheti, bátran kóstolja és fogyassza a környék borait egészséggel! 

MEGOSZTÁS