A Hungária Kupa a legnépszerűbb tájfutóverseny Magyarországon, mely 1967 óta kerül megrendezésre. Minden évben több mint ezer tájfutó gyűlik össze a Hungária Kupán, hogy hódoljon hobbijának. A Hungária Kupa egy ötnapos tájfutóverseny, ahol minden korosztály kiválaszthatja a felkészültségének megfelelő kategóriát a 10 éves gyerektől a 80 éves szeniorig. A sportággal ismerkedők is több alternatíva közül választhatnak, a legkisebbek pedig gyerekversenyen indulhatnak.

A 2022. augusztus 10-14. között Soltvadkerten megrendezésre kerülő tájékozódási futóversenyt a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a Szegedi Vasutas SE szervezi. A verseny fővédnöke Temerini Ferenc polgármester.

Szokol Lajossal, a Hungária Kupa szervezőbizottságának elnökével beszélgettem.

-Hirdetés-

Mesélne egy kicsit a verseny hangulatáról? Hogyan kell elképzelniük azoknak, akik még csak most ismerkednek a tájfutással? 

Ez egy régi, több évtizedes hagyományra visszatekintő tájfutóverseny, amit a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség rendez, vagy megbízásukból valamelyik klub, idén a Szegedi Vasutas SE. Ezen a versenyen általában 1000-1500 induló vesz részt, akik 15-20 országból érkeznek a Hungária Kupára. Ez a legnagyobb magyar tájfutóverseny, ahová az ország minden részéről érkeznek érdeklődők. A magyar klubok is már jól ismerik egymást, illetve a válogatottak révén országok között átívelő kapcsolatok is kialakultak. Ez az öt együtt eltöltött nap nagyszerű lehetőség arra, hogy versenyezzenek egymással, illetve a szabadidejüket is közösen töltsék. A szállásokat is igyekszünk úgy kialakítani, hogy lehetőleg egy helyen legyenek a versenyzők, hogy délutánonként lehetőség legyen a közös élménybeszámolókra, kikapcsolódásra is. Mivel hagyományosan mindig nyáron kerül megrendezésre a Hungária Kupa, így a Vadkerti-tó nagyszerű helyszín lesz, hiszen a versenyek fáradalmait a vízparton is kipihenhetik. Szervezőként azzal is segítjük majd a versenyt, hogy büfét üzemeltetünk nemcsak a célban, hanem a versenyközpontban is, melynek címe: Vadkerti Tó kemping, Soltvadkert, Tavirózsa u. 2. (GPS: N46.6156198, E19.3872847). Itt esténként zenét is szolgáltatunk majd a kikapcsolódáshoz, illetve ugyanitt hirdetjük majd ki a kategória győzteseket is, ahol az 1-4 napi győztesek sárga trikót, míg az összetett 1-3. helyezettek érem és tiszteletdíjazásban, a Szeged Kupa: 1-3 helyezettjei pedig oklevél díjazásban részesülnek. Mind az öt nap nagyon jó hangulatban szokott telni, szóval minden érdeklődő számára azt ajánlom, hogy látogasson el Soltvadkertre 2022. augusztus 10-14. között és legyen részese ennek az élménynek.

Megközelítőleg hányan vesznek részt az előkészítési munkálatokban? Előreláthatólag mennyi időt vesz igénybe a szervezés?

A helyszínen körülbelül 60 fő, míg az előkészítésben 15-en veszünk részt. A térképeken már tavasz óta dolgoznak munkatársaink, illetve mi már tavaly felvettük a kapcsolatot Soltvadkert Város Önkormányzatával, a szállások és egyéb szervezéssel kapcsolatos feladatok miatt, hiszen nekünk az az elsődleges célunk, hogy a versenyzők ellátását felügyeljük. Fontos, hogy a versenyközpontban, a Vadkerti-tó partján, mind pedig a célokban megfelelő vendéglátás és higiénés körülmények legyenek. Illetve programokat is szervezünk a résztvevőknek, sőt kísérőversenyek is lesznek délutánonként,mint például: a Mobile-O, Trail-O, Mikrosprint, Tájkerékpár, Sörvált-O. Ez utóbbi nagy népszerűségnek örvend. Mivel általában sokan érkeznek családosan, így lesznek gyermekversenyek is.

Milyen távokra, milyen feltételekkel tudnak jelentkezni a versenyzők?

Ez már az ötödik szervezésünk, új terepet szerettünk volna, ezért esett a választásunk Soltvadkertre.  Nagyon jó és technikás terepeket sikerült választanunk, melyekhez nem is kell sokat utazni. A Hungária Kupára egy-egy napra is lehet nevezni. Ebben az évben nem rendezünk külön Szeged Kupát (kétfordulós egyéni verseny), hanem a 4-5.napot neveztük ki Szeged Kupának, melyre nem kell külön nevezni. Aki a Hungária Kupa utolsó két napján indul az egyben a Szeged Kupa résztvevője is.

A pályák felkészültségtől és életkortól függően 2 km-12 km-ig változnak a versenyen, attól függően, hogy milyen korosztályban és milyen felkészültséggel indul a versenyző.

Az alábbi kategóriákban várjuk az indulókat: M/W 10D, 12C, 12D kísérős, 14B, C, 16B, 18B, 15-18C, 20A, 21E, B, Br, C, 35, 40, 40Br, 45, 50, 55, 60, 65, 70, 75, 80, 85, OA (Nyílt technikás) OB (Nyílt kezdő). A számok a korosztályokat jelölik.

A “D” kategóriák a szalagozás követésével is teljesíthetők. Tehát minden korosztály kiválaszthatja a felkészültségének megfelelő kategóriát a 10 éves gyerektől a 80 éves szeniorig. A sportággal ismerkedők is több alternatíva közül választhatnak, a legkisebbek pedig gyerekversenyen indulhatnak. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, nemcsak a profi tájfutókat.

A versenyre 2021. szeptember 1-je óta fogadjuk a nevezéseket.Várjuk azokat is akik még soha nem indultak tájfutó versenyen. Itt a kívülállóknak is lehetősége lesz megismerkedni a sportággal.
További részletek: https://hungariakupa.tajfutas.hu/hu/kiiras-2022

Érdekesség, hogy a kétszeres magyar világbajnok Oláh Katalin is tiszteletét teszi a versenyen, mint rendező.

A covid kapcsán, van-e bármilyen szabály, korlátozás, amit be kell majd tartani?

2020-ban sajnos a covid miatt nem tarthattuk meg a versenyt, azonban abban bízunk, hogy szabadtéri verseny lévén 2022-ben ez már nem okoz majd gondot. Természetesen minden szabályt és előírást mi is betartunk és betartatunk majd, amit az akkor éppen aktuális járványügyi korlátozások megkövetelnek.

MEGOSZTÁS