A Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium intézményének szervezésében 29. alkalommal került megrendezésre november 19-én az Eckerle Szaki Kupa Labdarúgó Torna. A kiskőrösi városi sportcsarnokban hat középiskola csapata mérte össze erejét körmérkőzéses formában.

A csapatok 2×10 perces játékidőt töltöttek a pályán egy mérkőzés során, amikor döntetlen végeredménynél büntetőkkel dőlt el, hogy ki kap több pontot. A találkozókat nagy küzdelem jellemezte, melyek során sajnos két súlyos sérülés is történt.
A kiskunhalasi Vári csapatából az egyik játékos bokasérülést szenvedett, ami után az edzője elvitte a kiskunhalasi kórházba, de röntgenfelvételek szerint törést nem történt, így feltehetőleg szalagsérülést szenvedett.
A másik esetnél sokkal súlyosabb volt a sérülés, amelyhez mentőt kellett hívnia a szervezőknek. A kiskunfélegyházi Közgáz csapatából sérült le az egyik játékos olyan súlyosan, hogy bokacsonttörést szenvedett, akit meg is kellett műteni.

-Hirdetés-

A mérkőzések eredményei:

KEVI (Téglás H., Hajas Sz., Pecznyik G., Horváth G. – 2) – VÁRI 5-1 WATTAY – PIÁR 0-2 KÖZGÉ – KOSSUTH 1-0 VÁRI – PIÁR 2-4 KÖZGÉ – KEVI (Téglás H., Karf A., Dörmő Á., Horváth G., Móczár P.) 0-5 WATTAY (Albert Á., Sztraka M.) – KOSSUTH 2-2 (büntetőkkel: 2-1)
VÁRI – KÖZGÉ 1-2 KEVI (Téglás H., Karf. A.) – WATTAY (Sztraka M.) 2-1 KOSSUTH – PIÁR 1-2 KÖZGÉ – WATTAY (Szabó D. – 2, Várszegi D. – 2) 1-4 PIÁR – KEVI (Torgyik M., Téglás H., Dörmö G. – 2,Kecskeméti Kr., Horváth G. – 2) 1-7 VÁRI – KOSSUTH 2-3 PIÁR – KÖZGÉ 2-0 VÁRI – WATTAY (Albert Á., Szabó D., Sztraka M.) 1-3
KOSSUTH – KEVI (Téglás H., Hajas Sz.) 2-2 (büntetőkkel 2-3)

Végeredmény:

1. Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
2. Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda Kecskemét
3. Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium
4. Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum
5. Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
6. Kiskunhalasi SZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium

Különdíjak:

Gólkirály: Téglás Hunor (5) KEVI Kiskőrös
Legjobb mezőnyjátékos: Palatinusz Zalán PIÁR Kecskemét
Legjobb kapus: Zsigó László KÖZGÉ Kiskunfélegyháza
Legjobb hazai: Szlovák Dávid Wattay

Szabó Zoltán – Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum edzője:

– Erről a csapatról tudni kell, hogy a gárda már korábban elindult a diákolimpia kispályás labdarúgás küzdelmeiben. Az intézményen belül felmértük, hogy kik azok a diákok, akik valamilyen klubnál fociznak és a meghatározó játékosok véleményét is figyelembe vettem a keret kialakításakor. Kifejezetten kispályás, futsalos játékosunk nincs, mindenki nagypályás bajnokságokban szerepel a klubjuknál. Sajnos sokat nem tudtunk együtt edzeni, de a diákolimpia küzdelmeiben szerepeltünk, ahol a területi döntőt megnyertük, viszont a megyei döntőből már nem sikerült továbbjutnunk.
A mai napon a csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, mert az elején jól kezdtünk, két győzelemmel, de a Wattay ellen kicsit álmosan focizva csak nagyon szoros küzdelemben sikerült nyernünk. A Piár gárdája ellen aztán kiváló játékkal arattunk magabiztos győzelmet, az utolsó találkozónkon pedig döntetlenre futotta a mai napon gyengébb teljesítményt nyújtó Kossuthal szemben. Talán a végére egy kissé kiengedtünk, azonban szerencsére így is meg tudtuk nyerni a kupát.
Fontos megemlítenem, hogy mindössze két 12. évfolyamos diák volt a csapatban, így a gárda gerincére jövőre is tudok építeni és megfelelő hozzáállással szép sikereket érhetünk el.

Csatai Gáborné – Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium edzője:

-A járványhelyzet miatt sajnos másfél éve nem tudtunk semmilyen versenyen részt venni, mert mindent töröltek. Ebben a helyzetben az intézmény a tavalyi évben nem tudta megrendezni ezt a kupát, így most hosszú szünet után volt erre ismét lehetőségünk. Örömömre szolgál, hogy a nehézségek ellenére összeállt a csapatunk és sok fiatal, ügyes játékos van a keretünkben. Nagyon bízom abban, hogy idővel egyre jobban összekovácsolódunk és jövőre már szép eredményeket tudunk elérni. A tornára megfelelő terem hiányában szinte sehogyan nem tudtunk készülni, ami sajnos látszott is a csapat játékán.
A mai napon nagyon nehezen lendültünk játékba, miután vereséggel indultunk és egy 2-0 utáni döntetlennel. A kupa végére már feljavult a játékunk, összeszokottabbak voltunk és ennek volt köszönhető, hogy odaértünk a harmadik helyre. Van egy kis hiány érzetem, mert a vereségeink alkalmával szoros csatákban kaptunk ki és egy kis szerencsével, és nagyobb odafigyeléssel előrébb is végezhettünk volna.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (70 db kép)
MEGOSZTÁS