Mintegy ötezer tő árvácskát és több, mint hatezer virághagymát ültettek el a KőrösSzolg Nonprofit Kft. szakemberei, hogy virágdíszbe öltöztessék a városközpontot. A Kft. ősz végi feladatai közé tartozik továbbá a lombhullató fák lehullott leveleinek összeszedése is, mely napi szinten ad munkát több embernek is, annak ellenére, hogy a takarítási folyamatok különböző fázisaiban gépekkel is dolgoznak.

-Hirdetés-

 

– Sok nagy lombkoronájú fával rendelkezik városközpontunk, ennek megfelelően nagy mennyiségű, egyszerre lehulló levélről van szó, ami ilyenkor egy kicsit szélmalomharcnak tűnik. Igyekszünk ezzel megbirkózni – nyilatkozta Schäffer Tamás, ügyvezető igazgató.

Feladataik közé tartozik a fagytűrő palánták kiültetése is, ezért árvácskákkal öltöztetik virágdíszbe a városközpontot, de a tavasszal nyíló hagymás növények kiültetésének is ilyenkor van a szezonja.

– Minden évben próbálunk egy kicsit újabb, kicsit szebb megjelenést adni a városközpont bizonyos ágyásainak. Ilyenkor azért nem annyi növényről beszélünk, mint az egynyári koncepció kapcsán, illetve nem is akkora területről – tette hozzá.

Forrás: Kiskőrös TV 

MEGOSZTÁS