Domonyi László polgármester 2006. október 1-je óta, már 15 éve áll a város élén a választók jóvoltából. A városvezetéssel együtt célja mindig is az volt, hogy a város érdekében a lehetőségeinket maximálisan ki kell használni. Így tudja csak igazán szolgálni a kiskőrösieket. Vállalkozó szellemiséggel rendelkezik, ezért nehezen viseli a bürokrácia lassú rendszerét, de tudja, hogy a törvényben leszabályozott döntéshozatali sorrendet be kell tartani – olvasható a Kiskőrösi hírekben.  

-Hirdetés-

Domonyi László: „Rengeteg fejlesztést valósítottunk meg ezalatt a másfél évtized alatt pályázati támogatással, önkormányzati önerővel, illetve a lakosokat is bevonva. Ismerjük a lakosok mindennapos gondjait. A városvezetés elsődleges célkitűzése, hogy Kiskőrös élhető város legyen, ahol mindenki jól érzi magát. Mindig azt mondom képviselő társaimnak és kollégáimnak is, hogy olyan intézkedéseket hozzunk, és olyan beruházásokat vigyünk végbe, amelyek a kiskőrösiek életét szebbé teszik. Kiskőrösnek három nagy kiugrási lehetősége van: Petőfi öröksége, a gyógyvizünk és a gasztronómiai borkultúránk. Természetesen mindenre pályázunk, ami városunkat fejleszti, amivel a mindennapos gondokat és problémákat kezelni tudjuk. Egy igazi, európai kisváros képét tudjuk mutatni az ide érkezőknek. Aki ellátogat hozzánk, az azt mondja, hogy nagyon szép a városunk. Mi kiskőrösiek pedig azt tudjuk mondani, hogy jó itt élni.”

Számos fejlesztés fűződik Domonyi László nevéhez, többek között:

• a Petőfi Sándor Általános Iskola felújítása, bővítése
• a Petőfi iskola új tornaterme
• a fedett uszoda megépülése
• Kiskőrösi Kistérségi Járóbeteg Szakorvosi Rendelőintézet
• járdafelújítások, új járdaszakaszok építése
• belterületi kerékpárhálózat kiépítése
• külterületi kerékpárutak (soltvadkerti, akasztói, erdőtelki, tabdi elágazásig)
• a városközpont rekonstrukciója
• a záportározó és a hozzá tartozó csapadékvíz-elvezető rendszer
• Kőrisfa óvoda
• Krimpen park, Tüskös park folyamatos kiépítése
• az óvodák felújítása, energetikai megújítása
• Hagyományok Háza megépülése
• bölcsődefejlesztés.

„Nagyon sok feladatunk van még, Dr. Kerényi János és Font Sándor országgyűlési képviselőkkel több közös álmot szőttünk a város jövőjével kapcsolatban. Font Sándor közbenjárására a kormány óriási segítséget adott ahhoz, hogy a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőt tovább tudjuk fejleszteni. Bruttó 510 millió forintot kapott a város a fejlesztések tervezésére. Ha a választások úgy sikerülnek, ahogy mi szeretnénk, akkor én biztos vagyok benne, hogy a kivitelezésig is képesek vagyunk Font Sándor segítségével eljutni ebben a sokmilliárdos beruházásban. Ugyancsak Font Sándor országgyűlési képviselőnek köszönhetjük, hogy az új óvodánk megépült. Mi nagy bátorsággal bevállaltunk 570 milliós önrészt a közel 1 milliárdos beruházásból, amit képviselő úr közbenjárására Magyarország Kormánya 360 millió forinttal még támogatott. Emellett a Petőfi200 Emlékév sorozat központi szerepét szeretnénk megkapni és egy komolyabb beruházás kivitelezésének lehetőségét elnyerni. A megyei vezetéssel is kiemelkedően jó a kapcsolatunk, Rideg László elnök úr apparátusával együtt szívén viseli városunk fejlődését, segítve minket a megyei TOP pályázatokkal. Szerencsénk van, hogy egy nagyon erős kormány irányításával működik országunk, városi szinten pedig a polgármesteri hivatalban kiváló, jól felkészült kollégák, a városvezetésben a város érdekeit mindenekfelett tartó képviselők segítik a munkámat. Rendkívül fontos, hogy a szakértők, kollégák elkötelezett emberek legyenek a feladatuk iránt. Önmagában képes döntést hozni egy polgármester, de a megalapozott döntéshez már egy stáb kell, hogy minden jól menjen. Az uniós pályázati rendszerhez igazodva átalakítottuk a hivatal felépítését. Olyan stábot hoztunk létre, amelynek tagjai önállóan pályázni tudnak a fejlesztéseinkhez szükséges támogatásokra. Köszönöm a kiskőrösieknek, hogy eddig is dolgozhattam értük és legjobb tudásommal, akaratommal tehettem meg mindent szeretett szülővárosomért. Így szeretném a jövőben is folytatni polgármesteri munkámat.”


A kiemelt képen Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester szerepel (Forrás: VIRA.HU Archív fotó) 
Szöveg: Boda Zsuzsa – Kiskőrösi hírek 

MEGOSZTÁS