Az idén 26. alkalommal kerül megrendezésre a Szilveszter Kupa amatőr kispályás labdarúgó torna a kiskőrösi városi sportcsarnokban, december 27-30-a között. Az előselejtezőket követően a helyezésekről, és a kupa sorsáról december 30-án döntenek majd a csapatok mérkőzései.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a mostani tornán a résztvevő együtteseknek nem kellett nevezési díjat fizetniük, így térítésmentesen vehetnek részt a küzdelmekben. A csapatok kérésének megfelelően alakították ki a szervezők a csoportokat és a lebonyolítás rendjét.

-Hirdetés-

A gárdák három csoportban szerepelnek, ahonnan a legjobb nyolc közé a felső ágra, az „A” csoport első három helyezettje, a „B” és „C” csoport első két helyezettje kerül, valamint a „B” vagy „C” csoport harmadik helyezettjei közül a jobb eredményt elért csapat. A maradék négy csapat körmérkőzésen dönti el a 9 – 12. helyezést.

Az előzetesen megadott sorsoláshoz képest annyi változás történt, hogy az István Lovastanya visszalépése miatt a „C” csoportban három gárda szerepel majd, és az István Lovastanya mérkőzéseit törölték.

A 2019-ben megrendezett Szilveszter Kupa ezüstérmese, a Sráczok csapata
Az „A” csoport csapatai:
  • Agroline
  • Sráczok
  • Protokon
  • Matéza
  • B. L. Metál
A „B” csoport csapatai:
  • Inter Movistar
  • Pénzügyőr 2
  • Nérő SC
  • Korona Pizzéria
A „C” csoport csapatai:
  • Mátyás Keserű
  • Pénzügyőr 1
  • V. I. Plast
  • Visszalépett: István Lovastanya

Fontos megemlíteni a lebonyolításról, hogy a kupára benevezett játékosokon és csapatvezetőkön kívül a szurkolók, érdeklődők az országos járványügyi szabályoknak megfelelő módon léphetnek be a sportcsarnokba. A beléptetés során ellenőrzésre kerül a COVID elleni oltottságot igazoló érvényes védettségi igazolvány vagy fel kell mutatni az oltást igazoló oltólapot. Mindezek mellett a sportcsarnokban az adott mérkőzésen szereplő játékosokon, csapatvezetőkön, játékvezetőkön és egyéb közreműködő személyeken kívül mindenkinek kötelező a védőmaszk viselése. A védőmaszk viselése kötelező azon csapatok játékosainak, csapatvezetőinek is, akik éppen nem játszanak mérkőzést.

DECEMBER 27. (hétfő) játékidő: 2 x 20 perc

10:00 INTER M.-PÉNZÜGYŐR 2
10:50 NÉRÓ SC-KORONA PIZZÉRIA
11:40 AGROLINE-SRÁCZOK
12:30 MATÉZA-B.L. METÁL
13:20 NÉRÓ SC-INTER M.
14:10 PÉNZÜGYŐR 2-KORONA PIZZÉRIA
15:00 AGROLINE-PROTOKON
15:50 SRÁCZOK-B.L. METÁL
16:40 INTER M.-KORONA PIZ.
17:30 PÉNZÜGYŐR 2-NÉRÓ SC
18:20 PROTOKON-SRÁCZOK

DECEMBER 28. (kedd) játékidő: 2 x 20 perc

10:50 MÁTYÁS-PÉNZÜGYŐR 1
ISTVÁN LT-V.I. PLAST (törölve)
11:40 MATÉZA-AGROLINE
12:30 ISTVÁN LT-MÁTYÁS (törölve)
13:20 V.I. PLAST-PÉNZÜGYŐR 1
14:10 B.L. METÁL-AGROLINE
15:00 PROTOKON-MATÉZA
15:50 MÁTYÁS-V.I. PLAST
16:40 SRÁCZOK-MATÉZA
PÉNZÜGYŐR 1-ISTVÁN LT (törölve)
17:30 B.L. METÁL-PROTOKON

DECEMBER 29. (szerda) játékidő: 2 x 20 perc

1. 9:30 B I. – II.
2. 10:20 A III. – II.
3. 11:10 C I. – II.
4. 12:00 A I. – III.
12:50 1. – 2.
13:40 3. – 4.
14:30 2. – 3.

játékidő: 2 x 25 perc

15:30 1. vesztes-2. vesztes
16:30 3. vesztes-4. vesztes
17:30 1. győztes-2. győztes
18:30 3. győztes-4. győztes

DECEMBER 30. (csütörtök) játékidő: 2 x 20 perc

10:40 4. – 1.
11:30 3. – 1.
12:20 4. – 2.

DÖNTŐK – játékidő: 2 x 25 perc

13:30 7. helyért
14:30 5. helyért
15:30 3. helyért
16:30 1. helyért

17:45 EREDMÉNY HIRDETÉS – DÍJÁTADÁS

A kiemelt képen a legutóbbi Szilveszter Kupát, 2019-ben elnyerő Néró SC csapata látható.

MEGOSZTÁS